Almás sütőtök krémleves-Vegán napló #2

Szép szombat délutánt Drágák!

Íme egy újabb recepttel egybe kötött vegán napló. Már most érzem, hogy kicsit ömlengősre fog sikerülni, de mit tehet az ember…néha ilyen a hangulatom. Éreztétek már azt, hogy valamire nagyon rátaláltatok? Legyen az egy tárgy, egy filozófiai irányzat vagy csak egy ember véleménye, esetleg mozgásforma…legyen az bármi, volt már olyan, hogy úgy éreztétek, megtaláltátok a helyeteket? Én pontosan ezt érzem a vegánná válással kapcsolatban. Minden egyes nappal erősebb lesz bennem az érzés, hogy ez az én életformám. Jól esik minden egyes falat, amit abban a tudatban emelek a számhoz, hogy nem okoztam szenvedést vele másnak. Tudom, ez elég spirituális maszlagnak hangzik, de elvégre ez egy napló, amiben őszintén rögzítem az érzéseimet és ez az igazság. Tegnap este főzés közben néztem egy videót arról, hogy a halal húsfeldolgozókban milyen módszerekkel ölik meg az állatokat. Egy bárányka került sorra, akit először elkábítottak, miközben az elkövető valamiféle imát mormolt felette. Az egész egyszerre volt megható és tragikus, de leginkább megdöbbentő: az emberi meggyőződés mindig felül írja a tényt, hogy az állat sorsa egy és ugyanaz a végén. Elpusztul. Mindegy, hogy imát mormolnak-e felette vagy rituálék nélkül vágják el a torkát. Végzete tragédiáján nem változtat az odáig vezető út. Éppen zabtejszínes gombapaprikást készítettem, amikor a videó láttán (amiből szándékosan kihagyták a véres részeket) elkezdtem zokogni. Nehéz volt nézni, ahogy a bárány szinte tudta, hogy valami rossz helyre viszik és küzd ellene, de esélye sincs, mert senki nem veszi figyelembe, hogy az ő élete is számít és NEM értünk van, hanem velünk együtt létezik ezen a földön. Ezek után természetesen még erősebbé vált bennem a meggyőződés, hogy soha többé nem szeretnék része lenni ennek a mindennapos borzalomnak.

Ne legyen bűntudatod. Ezt nem azért írtam le, mert “mindenki rossz, aki húst eszik”. Dehogy. Viszont a rengeteg tájékozódás révén jobban beleláttam, mi miért és hogyan történik az állatokkal, akiket ételként kezelünk és használati tárgyként adunk-veszünk és nem tudok részese lenni ennek a halálos körforgásnak, mert nem jó sem a lelkemnek, nem jó a környezetnek, de még csak az egészségünket sem támogatja.

Visszaolvasva a szavaimat…el sem hiszem, hogy így alakult tovább a személyiségem, de mérhetetlenül boldog vagyok, amiért itt kötöttem ki. Egyre többet kísérletezek izgalmas összetevőkkel, mint például a sörélesztő (nutritional yeast) és sorra érnek a sikerélmények a konyhában, ami szintén égi jel számomra, hogy amit csinálok az jó irány. Igyekszem átalakítani a már meglévő receptjeimet vegán-barát verziókat kreálva. A mai is egy ilyen próbálkozás, de még rengeteg ötlet merült fel bennem főzés közben, amellyel fel lehet dobni ezt a csodás levest, ami az ősz csúcsa. Nézzük is, mi kell hozzá. 🙂

Hozzávalók

1/2 sütőtök (kimagozva, meghámozva, felkockázva)

1 szál sárgarépa (meghámozva, felkockázva)

1 nagyobb fej burgonya (meghámozva, felkockázva)

1 alma (felkockázva)

1 fej fehér hagyma vagy vöröshagyma (meghámozva, apróra vágva)

2 ek. napraforgó olaj

1 tk. fahéj

2 tk. himalájai kristálysó

1 csapott tk. fehérbors

víz

Elkészítés

Ha megtisztítottuk, meghámoztuk és feldaraboltuk a zöldségeket, fogjunk egy nagy lábast és hevítsük fel benne a napraforgó olajat. A forró olajon futtassuk meg az apróra vágott vöröshagymát és kevergetés mellett pirítsuk aranybarnára.

Ha a hagyma megbarnult, adjuk hozzá a zöldségeket és az almát. 10-15 percig magas hőfokon pirítsuk meg őket és időnként keverjük át, nehogy leégjenek.

Amikor a zöldségek is szépen lebarnultak, adjuk hozzá a fűszereket: sót, borsot és fahéjat. Pirítsuk 1-2 percig ezekkel együtt.

Öntsük fel az edényt annyi vízzel, ami éppen elfedi a zöldségeket és közepes hőfokon, fedő alatt főzzünk mindent puhára. Egy villával tudjuk ellenőrizni, hogy mennyire puhák a zöldségek. Amikor szinte szétmállanak a villa fogai között, akkor jó.

Ha elkészült, vegyük le a tűzről és egy turmixgép vagy kézi botmixer segítségével turmixoljuk krémesre az egészet.

Tálaláskor dekoráljuk tökmagolajjal és/vagy pirított tökmaggal.

Remélem, kipróbáljátok ezt az isteni receptet. Küldjetek róla képet, kiváncsi vagyok hogy sikerült! 🙂

Hamarosan újra jelentkezem!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Levélhullós, évfordulós, haarlemi csoda

Fotók: Zergi Borbála

Szeretem Hollandiát.

Már akkor szerelembe estem ezzel az országgal, amikor 2014 őszén először jártam itt.

Lenyűgözött a mezők zöldje, a békésen legelő tehenek, bárányok jelenléte, a mézeskalács házak, a rendezettség, a tisztaság, az emberek kedvessége és az, hogy a fiataloktól kezdve az idősekig, szinte mindenki beszél angolul. Tudom, ez az utolsó szempont annyira nem illik bele az idillbe, számomra azonban mégis fontos. Ha Európán belül bárhol el tudnám képzelni az életemet, akkor Hollandia lenne az a hely, amelyben gondolkodnék. Pont Anyának mondtam egyszer, hogy Hollandia olyan, mint Amerika európaibb, kifinomultabb változata régi épületekkel, történelemmel és minden olyan dologgal, amelyre Magyarországon élőként nem jutunk hozzá olyan egyszerűen.

DSCF8363

2014-ben az én feladatom volt, hogy lefoglaljam a szállásunkat és egy figyelmetlenségnek köszönhetően Amszterdam helyett egy szomszédos kis városban, Haarlemben sikerült hotelt találnom. Míg oda nem értünk, mindenki meglehetősen dühös volt a hibám miatt. Szerencsére azonban hamar bebizonyosodott, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis a vonatról leszállva egy csodás kis ékszerdobozban találtuk magunkat. Haarlem pontosan olyan, mint Amszterdam csak éppen nem hemzsegnek mindenütt turisták, nem dől minden coffee shop-ból fűszag (nem mintha zavarna), cserébe vannak csatornák, melyek mentén lehet romantikázva andalogni, van rengeteg bicikli, amiket persze ha letámasztanak egy falhoz vagy ajtóhoz, muszáj lefényképezni. Vannak függönytelen lakások, ahol zavartalanul folyik az élet. Csak az bámul, aki hozzá van szokva a bizalmatlansággal, bezárkózottsággal átitatott mindennapokhoz. A helyieknek ez a természetes. Haarlem Amszterdamhoz képest picurka, mégis telis tele van édes kis kávézókkal, sütizőkkel, pékségekkel, éttermekkel. Kapásból három vegán éttermet tudnék felsorolni és ezen kívül szinte biztos, hogy van még, amelyekről nem tudok.

DSCF8400

A rengeteg szép élmény minden évben arra sarkall bennünket, hogy újra meglátogassuk ezt a csodás és példás országot. 2014 óta minden évben vissztértünk. 2015 azonban legemlékezetesebb év marad, ugyanis Ádám megkérte a kezem. Méghozzá a kedvenc haarlemi hidamon, amelyet az első látogatásunk alkalmával olyan sokat fényképeztem és ahol kijelentettem (aznap már valószínűleg századszorra), hogy én márpedig ilyen helyen szeretnék élni. A híd neve egyébként Begijnebrug. A mai napig nem sikerült kiderítenünk, mit jelent. Úgy képzelem, hogy ez valami szép dolog.  Kicsit elszontyolodnék, ha kiderülne, hogy azt jelenti: “spenót”. Nem mintha a spenót rossz lenne, de tudjátok hogy mennek a dolgok a hoollywoodi romantikus filmeken nevelkedett, modern hercegnőkkel…szeretünk álmodozni. Ádám részéről a lehető legszebb választás volt ez a helyszín, amely most már zarándok helyünkké vált.

DSCF8454

DSCF8459_ff

Kabát: Number Nine / Nadrág: ZARA / Cipő: Le Coq Sportif / Kalap: PRIMARK

Haarlemet mindig ajánljuk a barátainknak. Szerintünk maga Hollandia egy olyan hely, ahol pár napot eltöltve az ember egy kicsit átértékelheti saját hozzáállását az élethez ha Európa keletibb szegletéből érkezett látogatóba. Sokan furán néznek ránk, hogy többet áradozunk egy Amszterdam melletti kisvárosról, mint magáról Amszterdamról, de remélem, ez a bejegyzés megmutatja, hogy csodálatunk nem alaptalan. Boriék (Zergi Bori-az esküvői fotósunk és azóta már legjobb barátnőm, illetve szakállas vőlegénye, Atom) látatlanban is hittek nekünk és velünk tartottak idei látogatásunkban. Eredetileg az egyik kedvenc indiai humoristánk estje miatt terveztük az utat. Akkor még nem is ülepedett le bennünk a tény, hogy pont kint ünnepelhetjük az első házassági évfordulónkat. Ez annyira sorsszerűen jött ki, hogy szebbet nem is kívánhattunk volna. Bori pedig az évfordulónk apropójából készített rólunk néhány fotót emlékbe, amiért hálás köszönet jár neki. 

DSCF8427

DSCF8367_ff

A következő sorokat Ádámnak címezve: ha valaki kérdezi, hogy honnan tudja az ember, ki “az igazi”, mindig azt mondom, hogy “csak úgy tudod, érzed”. Ezzel általában nincsenek kisegítve, de talán úgy lehetne ezt az érzést jól megfogalmazni, hogy ha nem rémülsz meg a gondolattól, hogy ezzel a bizonyos emberrel töltsd az életed hátralevő részét, ha eltudod magad képzelni mellette ráncosan, gyerekekkel körülvéve és nem fog el a pánik, hanem csak mosolyogsz, akkor tudod. Az ember a szerelem hevében elfeljt ennyire előre gondolkodni és az első hónapokban még nincs is itt az ideje. Azonban hamar rájöttem, hogy mit szeretnék és reméltem, hogy egyszer te is ugyanazt akarod majd. Ritka dolog, ami nekünk van és boldoggá tesz, hogy már házasságnak hívhatjuk. Nagyon szeretlek!

P.S.: Köszönöm, hogy bepakoltál a mosogatógépbe, míg megsétáltattam Nyunyut!

DSCF8452

Remélem, tetszett ez a kis fotós szösszenet. Egy kis romantika, egy kis divat és egy kis Haarlem. 🙂

Legyen csodaszép hétvégétek!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Variációk Egy Szelet Kenyérre

Sziasztok Drágák!

Hamar eltelt ez a hónap (is). Csak kapkodom a fejem. Annyira tele vagyok ötletekkel a videóimmal kapcsolatosan, hogy szinte megbénulok, amikor tényleg neki kellene állni tenni a dolgom. Ilyenkor áldom az eszem, hogy beszereztem még évkezdés előtt a kis naptáramat és midnent szépen nyomon tudok követni, listázni, pipálni. Nagyon sokan lettetek hirtelen a Youtube csatornámon. Hihetetlen belegondolni, hogy ennyien kiváncsiak vagytok rám, az ötleteimre, a véleményemre. Szeretem ezt az egészet és rettentő szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen értelmes, kedves, nyitott és hálás közönségre találtam bennetek. Több, mint kétezer feliratkozó…leírni is bámulatos. Köszönöm! 🙂

Ebben a bejegyzésben megmutatom neketk a jelenlegi 5 kedvenc toast kenyér receptemet. Az erről készített youtube videómban is elmondtam, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért sokszor ehetünk házi, teljeskiőrlésű kenyeret, ugyanis Ádám édesanyja mindig gondol ránk és készít nekünk. Elmondása szerint nagyon egyszerű recept alapján dolgozik és a munka oroszlán részét elvégzi helyette a kenyér készítő gép, de tudom, milyen sok kísérletezéssel járt, míg sikerült a tökéletes, kívül roppanós, belül puha, tartósítószertől és minden más rondaságtól mentes finomságot “kifejleszteni”. Ezt az ötféle feltétet azért szeretem, mert hihetetlenül feldobnak egy amúgy elég unalmas “valamit” és őszintén szólva nagyon élvezem feszegetni a határokat, hogy vajon mit tűr még meg magán egy szelet kenyér… Rá kell jönnöm, hogy szinte mindent. Persze itt most nem tücsköt, bogarat kell magunk elé képzelni, de a sonka, sajt, vaj kombináción túl is van élet. Keverhejük az édeset a sóssal, a krémeset a roppanóssal, a kenyerünk ugyanolyan bomba biztos, isteni finom alapot fog alkotni. Mutatom hát a jelenlegi befutókat:

#1 Háromszög sajtos, salátás

Sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán érdemes-e megemlíteni ezt a szerény és szinte már fantáziátlan kombót, de meg kell mondjam, nagyon becses részét képezte az elmúlt hetek reggeli menüjének, szóval igen is itt a helye. Nem kell hozzá más, mint 1 db háromszög sajt (lehet ízesített, zsíros vagy zsírszegény) és egy jó nagy marék salát. Kenyér megken, saláta ráhalmoz és tádámm.

#2 Fügelekváros, sajtos

A fügelekvár nagyon kedves számomra, mert az egyik legjobb barátnőm ismertetett össze vele még az egyetem első heteiben, amikor éppen kezdtem belejönni a pesti létbe. Napokig fügelekváros piritóst ettem úgy, hogy a kenyeret először megkentem vajjal. Nem tudom miért, gyerek koromban ehhez szoktam hozzá. A lekvároskenyér nem volt teljes vaj nélkül. Szóval Írisz barátnőm a nagy szemeivel rácsodálkozott a takaros fügelekváros üvegre abban a bizonyos boltocskában és annyira meggyőzően áradozott róla, hogy nyomban megkóstoltam és szerelmes is lettem ebbe az édes, magvas, darabos finomságba. Aztán egyik alkalommal nem tudtam eldönteni, hogy sósat ennék-e vagy inkább édeset, s erre az eldöntetlen kérdésre született meg válaszul a lekváros-sajtos páros. Imádom. (Köszi Írisz, hogy megismertettél a lekvárral! El sem tudom képzelni, hogy nélküle éljek le egy életet, na meg nélküled! 🙂 )

Hozávalók: 10 g vaj, 1 ek fügelekvár, 1 kisebb szelet sajt

#3 Kapribogyós, tonhalas

Nagyon szeretem a tonhalat. A kapribogyót is. Van még kérdés? 😀 Szóval egy alkalommal, amikor (megint) nem tudtam eldönteni, mit egyek, s túl éhes voltam ahhoz, hogy kivárjam, amíg kifől egy adag tészta, hogy onhalas szószt készíthessek hozzá, eldöntöttem, hogy a tonhalas tésztaszósz butított, hideg verzióját piritós feltétként fogom elkészíteni. Így 10 perc alatt hasonló ízvilágot érezhettem a számban és jól is laktam.

Hozzávalók: fél doboz tonhal (sós lében), 1 tk. citromlé, 1 ek. kapribogyó, 1 tk. extra szűz olívaolaj

#4 Banános, baconos, mogyoróvajas

A bacon nem csak tojáshoz vagy más sós ételekhez fogyasztható, hanem kitűnő (igaz kicsit bizarr) édes ételek mellé is, mint például a banán. Az USA-ban ez az összeállítás elég gyakori és milyen igazuk van, hogy keverik a szezont a fazonnal, hisz a végeredmény általában valami totál rendhagyó, de nagyon izgi dolog lesz. Az 5 feltét közül nálam most ez a befutó.

Hozzávalók: 1 ek.mogyoróvaj, 1/2 banán, 2 csík bacon felkockázva, lepirítva (opcionálisan lehet még csepegtetni rá mézet vagy juharszirupot, ha a banán nem elég édes)

#5 Mogyoróvajas, málnás

Hasonló a helyzet ezzel is, mint az előzővel. Friss gyümölcs kenyéren? Elsőre elég szokatlannak tűnik, de nem csak szép, hanem isteni is és nagyon jól csökkenti az emberre rátörő édesség éhséget.

Hozzávalók: kb. 40 g friss málna, 2 tk. méz, 1 ek. mogyoróvaj

Remélem kipróbáljátok ezeket a finomságokat ti is! Hamarosan újra jelentkezem!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

DIY Palacsintázós randi est

Sziasztok Drágák!

A mai bejegyzésben megmutatom, hogy készíthettek egy igazi Valentin napi, csupa-csupa rózsaszín, piros és lila színekben pompázó DIY palacsintázós randi estet. Imádom a Valentin napot, az egyik legcukibb ünnep, igazi színfolt a télvégi szürkeségben. Nem értem, de tiszteletben tartom, ha valaki nem ünnepel február 14-én, de nem gondolom igaznak, hogy ez csupán egy pénzhajhászásról szóló “divat ünnep”. Szerintem ez a nap az aranyos, figyelmes gesztusokról szól, amikor kicsit nagyobb kreativitással fejezhetjük ki azt, ami a legfontosabb: a törődést. Ha igazán bele szeretnétek adni idén apait-anyait egy finoman elkészített és szépen dekorált, sőt különleges randi-vacsiba, akkor olvassatok tovább. 🙂

Amerikai palacsinta recept (2 főre)

130 g finomliszt

1 1/2 teáskanál sütőpor

1 csipet só

30 g kristálycukor

1 nagy tojás (enyhén felverve)

250 ml langyos tej

30 g sótlan vaj, felolvasztva

Olaj vagy vaj a serpenyő kikenéséhez

  1. A száraz hozzávalókat-finomlisztet, cukrot, sütőport és a sót- keverd össze egy nagyobb tálban egy fakanállal.
  2. Fogj egy másik, kisebb tálat és keverd össze a felvert tojást, olvasztott vajat és langyos tejet.
  3. A folyékony hozzávalókat öntsd hozzá a szárazakhoz és egy kézi habverő segítségével keverd simára. Kissé sűrű, palacsinta tésztát kell, hogy kapj.
  4. Egy tapadásmentes serpenyőt hevíts fel közepesen magas hőfokra, cseppents pár csepp olajat (ha van, egy ecset segítségével oszlasd el a serpenyő felületén) és amikor felmelegedett, önts egy adag palacsinta tésztát a serpenyőbe. Süsd kb. 1,5 percig az egyik oldalát, de figyelj nagyon, nehogy elégjen. Ha kell, játsz a hőfokkal, tapasztald ki, milyen hőfokon sül aranybarnára a palacsinta felülete. Egy lapos felületű fakanállal vagy spatulával mozgasd át a palacsintát és ha elválik a serpenyőtől, fordítsd át a nyers felére. Süsd további 1 percig, majd helyezd egy szép, dekoratív tányérra.
  5. Ha megsült az összes palacsinta, díszítsd a tetejüket friss gyümölccsel, eperrel, málnával, banánnal. Végül pedig önts rájuk bőségesen juharszirupot.

Bacon szívek

4 szál bacon szalonnára lesz szükséged (2 főre). Egy szív két szál szalonnából készül. Helyezd el a tepsin “v” formában a szalonna csíkokat és a végüket hajtogasd egymásba. Ha ez meg van, egy csavarással a szálak közepén hajtogasd őket úgy, hogy a  “v” csúcsában végződjenek. VÉgződjenek…haha 😀 😀 Ha kell, igazíts kissé utánuk, hogy tényleg szivecske formájuk legyen. Mehet be 200 Celsius fokra előmelegített sütőbe kb. 10-15 percre vagy ameddig aranybarnára nem sülnek.

Kardamomos, rózsavizes tej

0,5 l tej

5 szem kardamom

1 ek. rózsavíz

1 tk. Lebepur superberry por a lila színhez (opcionális, használhatsz piros ételszínezéket is)

Cukor vagy méz ízlés szerint (én nem szoktam használni, de ha édesen szeretnétek inni, nyugodtan mehet bele)

Tejszínhab

4 kocka fehér csoki

  1. A tejet melegítsd össze a kardamommal és a rózsavízzel. Ha már kissé gőzölög, mehet bele a superberry por, egy kézi habverő segítségével dolgozd jól bele. Nem fog tökéletesen feloldódni, de a tejet szépen beszínezi és ilyen kis mennyiségben teljesen íztelen marad.
  2. A tejet még közvetlenül forrás előtt vedd le a hőről, távolítsd el belőle a kardamomot és öntsd őket átlátszó falú bögrébe, hogy látszódjon a színe.
  3. A tetejét díszítsd tejszínhabbal, én a cukrozatlant szeretem, de ez is totál egyéni. 🙂 A tetejére pedig helyezz 2-2 kocka fehércsokoládét.

c220783c-6df5-48a3-aaa2-3a207abb975b

DIY mécsestartó dunsztos üvegből

1 db dunsztos üveg

nyers színű dekor zsineg

folyékony ragasztó

pillanat ragasztó (vagy ragasztópisztoly)

tortacsipke

dekor papír

olló

ceruza

  1. A dunsztosüveg neked tetsző részét tekerd körbe a dekor zsineggel és a folyékony, illetve pillanat ragasztó segítségével ragaszd jól rá az üvegre.
  2. A dekor papírra rajzolj egy szívet, vágd körbe ollóval és ragaszd a tortacsipke közepére.
  3. A tortacsipkét ragaszd pillanat ragasztóval az üveg dekorzsineggel körbe tekert részére és kész is.

DIY váza

1 hosszabb nyakú, pl. paradicsom szószos üveg

nyers színű dekor zsineg

tortacsipke

piros dekor papír

fekete színű nyomda

folyékony rgasztó

ceruza

olló

  1. Az üveg száját rajzold körbe a piros dekor papíron ceruzával. Vágd körbe és ragaszd a tortacsipke közepére a folyékony ragasztóval.
  2. A piros felületre nyomdázz valamit: pl. a “love” szót, ami ehhez az alkalomhoz nagyon illik.
  3. Ha van papírlyukasztód, használd azt és a piros részt lyukaszd át. Ha nincs, fogd az ollót és a tortacsipke csipkés részéből vágj ki egy kis darabkát.
  4. A lyukon fűzz át egy darabka dekor zsineget, ami körbe éri a “vázát”, annak is a közepét.
  5. Köss csomót a zsineg végére, helyezd el szépen a tortacsipkét és már használhatod is a vázát, hogy csodás virágok díszíthessék az ünnepi asztalt.

Szivecskés hurkapálcák

10-15 db kb. 10 cm-es hurkapálca

dekor papír

cellux

ceruza

olló

  1. A dekor papírra rajzolj egy szívet és vágd körbe.
  2. A szívet ragaszd a pálcika végére.
  3. A pálcát használhatod előételekhez, de bökheted gyümölcs darabkákba, én ezúttal pille cukorba böktem őket és gyertyaláng felett megolvasztottuk, “grilleztük”. 🙂 Romantikus és finom!

Remélem, kipróbáljátok ezeket az ötleteket és ha eddig nem jött meg a kedvetek a Valentin napi romantikázáshoz, most fontolóra veszitek egy saját magatok által kidekorált és elkészített vacsi elkészítését. 🙂

Hamarosan újra írok!

Puszik és ölelés,

Fatimapanka

3 mennyei smoothie recept

Sziasztok Drága Olvasók!

A mai bejegyzésben a jelenlegi kedvenc smoothie recepetjeimet szeretném megoszatni Veletek, hiszen ezek tökéletesen hozzájárulnak az egészséges étrendhez. A smoothie-ban az a jó, hogy olyan, mintha valami tejes-krémes-édes shake-et innánk, de mégsem, hisz gyümölcs és sok esetben zöldség is van benne, így sokkal egészségesebb. Annak ellenére, hogy még javában tombol a tél és röpködnek a mínuszok, én ilyenkor is megkívánom a hideg italokat, de a smoothie azért több puszta innivalónál, mert gazdag, laktató és rengeteg verzióban létezik, s az ember bátran szabadjára engedheti a fantáziáját az ízek, színek kigondolásánál.

7da1d50b-1400-42cf-9ef2-0f1536ba9d12

Mostanában leltem rá egy-illetve kettő-étrendkiegészítőre. Nem feltétlenül szeretem így hívni ezeket az élénkszínű, krétaporra hasonlító vitaminbombákat, de igazából erről van szó, mert ezek gyümölcsök és zöldégek porított esszenciái, rengeteg vitaminnal és nyomelemmel. Ide kattintva megtalálhatjátok őket. Azért szeretem kiegészíteni az amúgy is gyümölcsös, csupa-egészség smoothie-kat ezekkel a porokkal, mert elég csúnyán lebetegedtem december végén és nem szeretnék vissza esni. Nagyon sokan betegeskednek körülöttem, így jó, ha segítségünkre van valami kíméletes és természetes megoldás.

dcefdb54-cf6e-477f-b12a-e7a22d7328a4

#1 Trópusi gyümis smoothie

-200 g fagyasztott trópusi gyümölcs keverék (mangó, ananász, kókusz is lehet benne, én most olyat keveréket használtam, amiben volt bogyós gyümi is)

-1 banán

-2 ek. natúr, görög joghurt

-1 ek. juharszirup

-2,5 dl kókusztej

e442a1c2-701b-45b6-a778-ff8ace8d5e63

#2 Zöld smoothie

-200 g fagyasztott brokkoli

-1 banán

-1 alma (én pink lady-t használtam, mert ez finom édes) apróra vágva

-1 ek. citromlé

-2,5 dl ananászlé

-fél lime

-1 tk. Lebepur “green beauty” por

7c4374dd-1e5a-4dac-8567-7e9c1b5ee7bf

#3 Epres-banános smoothie

-200 g fagyasztott eper

-1 banán

-2 ek. görög joghurt

-1 ek. juharszirup

-2,5 dl mandula tej

-1 tk. Lebepur “superberry” por

69e69e35-e3e5-45d2-9151-94a440c25a7a

Elkészítés

A smoothie elkészítéséhez szükséged lesz egy jó teljesítményű turmixgépre vagy blender-re. Én Nutribullet-et használok, de előfordult, hogy kézi botmixerrel készítettem a smoothie-kat, ezt azonban csak végső esetben javaslom, mert az eredmény sajnos közel sem tökéletes. A hozzávalókat vágd darabokra, kockákra, és adj mindent a turmix tartájába. Turmixold addig, amíg egészen selymessé, sűrűvé nem válik. Végtelenül egyszerű. 🙂

A tálaláshoz használj egy jó nagy méretű üveg poharat vagy fogantyús, limonádés poharat, hogy látszódjanak a csodásan élénk vagy éppen pasztel színek. Egy cuki szívószál még jobban feldobja a finomságokat és tökéletes Instagram témává válhat ez az egészséges és szép kreáció.

Hamarason újra írok!

Ölellek Titelet,

Fatimapanka

img_9165