Levélhullós, évfordulós, haarlemi csoda

Fotók: Zergi Borbála

Szeretem Hollandiát.

Már akkor szerelembe estem ezzel az országgal, amikor 2014 őszén először jártam itt.

Lenyűgözött a mezők zöldje, a békésen legelő tehenek, bárányok jelenléte, a mézeskalács házak, a rendezettség, a tisztaság, az emberek kedvessége és az, hogy a fiataloktól kezdve az idősekig, szinte mindenki beszél angolul. Tudom, ez az utolsó szempont annyira nem illik bele az idillbe, számomra azonban mégis fontos. Ha Európán belül bárhol el tudnám képzelni az életemet, akkor Hollandia lenne az a hely, amelyben gondolkodnék. Pont Anyának mondtam egyszer, hogy Hollandia olyan, mint Amerika európaibb, kifinomultabb változata régi épületekkel, történelemmel és minden olyan dologgal, amelyre Magyarországon élőként nem jutunk hozzá olyan egyszerűen.

DSCF8363

2014-ben az én feladatom volt, hogy lefoglaljam a szállásunkat és egy figyelmetlenségnek köszönhetően Amszterdam helyett egy szomszédos kis városban, Haarlemben sikerült hotelt találnom. Míg oda nem értünk, mindenki meglehetősen dühös volt a hibám miatt. Szerencsére azonban hamar bebizonyosodott, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis a vonatról leszállva egy csodás kis ékszerdobozban találtuk magunkat. Haarlem pontosan olyan, mint Amszterdam csak éppen nem hemzsegnek mindenütt turisták, nem dől minden coffee shop-ból fűszag (nem mintha zavarna), cserébe vannak csatornák, melyek mentén lehet romantikázva andalogni, van rengeteg bicikli, amiket persze ha letámasztanak egy falhoz vagy ajtóhoz, muszáj lefényképezni. Vannak függönytelen lakások, ahol zavartalanul folyik az élet. Csak az bámul, aki hozzá van szokva a bizalmatlansággal, bezárkózottsággal átitatott mindennapokhoz. A helyieknek ez a természetes. Haarlem Amszterdamhoz képest picurka, mégis telis tele van édes kis kávézókkal, sütizőkkel, pékségekkel, éttermekkel. Kapásból három vegán éttermet tudnék felsorolni és ezen kívül szinte biztos, hogy van még, amelyekről nem tudok.

DSCF8400

A rengeteg szép élmény minden évben arra sarkall bennünket, hogy újra meglátogassuk ezt a csodás és példás országot. 2014 óta minden évben vissztértünk. 2015 azonban legemlékezetesebb év marad, ugyanis Ádám megkérte a kezem. Méghozzá a kedvenc haarlemi hidamon, amelyet az első látogatásunk alkalmával olyan sokat fényképeztem és ahol kijelentettem (aznap már valószínűleg századszorra), hogy én márpedig ilyen helyen szeretnék élni. A híd neve egyébként Begijnebrug. A mai napig nem sikerült kiderítenünk, mit jelent. Úgy képzelem, hogy ez valami szép dolog.  Kicsit elszontyolodnék, ha kiderülne, hogy azt jelenti: “spenót”. Nem mintha a spenót rossz lenne, de tudjátok hogy mennek a dolgok a hoollywoodi romantikus filmeken nevelkedett, modern hercegnőkkel…szeretünk álmodozni. Ádám részéről a lehető legszebb választás volt ez a helyszín, amely most már zarándok helyünkké vált.

DSCF8454

DSCF8459_ff

Kabát: Number Nine / Nadrág: ZARA / Cipő: Le Coq Sportif / Kalap: PRIMARK

Haarlemet mindig ajánljuk a barátainknak. Szerintünk maga Hollandia egy olyan hely, ahol pár napot eltöltve az ember egy kicsit átértékelheti saját hozzáállását az élethez ha Európa keletibb szegletéből érkezett látogatóba. Sokan furán néznek ránk, hogy többet áradozunk egy Amszterdam melletti kisvárosról, mint magáról Amszterdamról, de remélem, ez a bejegyzés megmutatja, hogy csodálatunk nem alaptalan. Boriék (Zergi Bori-az esküvői fotósunk és azóta már legjobb barátnőm, illetve szakállas vőlegénye, Atom) látatlanban is hittek nekünk és velünk tartottak idei látogatásunkban. Eredetileg az egyik kedvenc indiai humoristánk estje miatt terveztük az utat. Akkor még nem is ülepedett le bennünk a tény, hogy pont kint ünnepelhetjük az első házassági évfordulónkat. Ez annyira sorsszerűen jött ki, hogy szebbet nem is kívánhattunk volna. Bori pedig az évfordulónk apropójából készített rólunk néhány fotót emlékbe, amiért hálás köszönet jár neki. 

DSCF8427

DSCF8367_ff

A következő sorokat Ádámnak címezve: ha valaki kérdezi, hogy honnan tudja az ember, ki “az igazi”, mindig azt mondom, hogy “csak úgy tudod, érzed”. Ezzel általában nincsenek kisegítve, de talán úgy lehetne ezt az érzést jól megfogalmazni, hogy ha nem rémülsz meg a gondolattól, hogy ezzel a bizonyos emberrel töltsd az életed hátralevő részét, ha eltudod magad képzelni mellette ráncosan, gyerekekkel körülvéve és nem fog el a pánik, hanem csak mosolyogsz, akkor tudod. Az ember a szerelem hevében elfeljt ennyire előre gondolkodni és az első hónapokban még nincs is itt az ideje. Azonban hamar rájöttem, hogy mit szeretnék és reméltem, hogy egyszer te is ugyanazt akarod majd. Ritka dolog, ami nekünk van és boldoggá tesz, hogy már házasságnak hívhatjuk. Nagyon szeretlek!

P.S.: Köszönöm, hogy bepakoltál a mosogatógépbe, míg megsétáltattam Nyunyut!

DSCF8452

Remélem, tetszett ez a kis fotós szösszenet. Egy kis romantika, egy kis divat és egy kis Haarlem. 🙂

Legyen csodaszép hétvégétek!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Pöttyök és nőies elegancia

Fotók: Zergi Bori

Sziasztok Én Drágáim! 🙂

Bekuckóztam magam az egyik kedvenc pesti kávézómba, ugyanis kint kibírhatatlanul zord, esős, néhol havas s mindemellett fagypontközeli körülmények uralkodnak. Pár napja még illatozó orgonacsokrokkal a kezemben sétálgattam a Balaton parti langymelegben, most meg a hidegtől elgémberedett ujjakkal próbálkozom a pulóverem kényelmébe burkolózva begépelni ezeket a sorokat. Olyan érzésem van, mintha a tavasz egy indokolatlanul rövid, de annál boldogabb álom lett volna csupán, s a nyár teljes kihagyásával újra a tél legmélyebb bugyraiban találtam volna magam.

Általában igyekszem pozitívan hozzáállni a “rossz” időhöz is, de már annyira beleéltem magam a napsütés okozta jókedvbe, a tavaszi ruhák könnyedtségéből fakadó önfeledtségbe, hogy most magamban toporzékolok, mint egy kislány, akinek elvették a kdvenc játékbabáját. Szerencsére itt a blog, hogy ezt valahova leírhassam és ilyenkor meglepő módon sokkal szívesebben ülök le kiönteni a lelkem, mint melegben, amikor állandó mehetnékem van.

A mai bejegyzés a kedvenc tavaszi ruhámról szól. Bátran kijelenthetem, hogy ez “A Kedvenc”, mert a szezonban már többször is belebújtam és minden egyes alkalommal teljesen otthon éreztem magam a fekete pöttyök társaságában. Sokszor mondtam már Ádámnak, hogy néha úgy érzem, rossz helyre és rossz évszázadba születtem bele. A 40-es, 50-es, 60-as évek Amerikájának stílusa közelebb áll hozzám bármilyen más idejű, stílusú divatnál. A nőies szabású ruhák, színek és apró minták mind-mind a szívem csücskei és nem tudok betelni velük. Romantikus, de nem túl kihívó, lányosan játékos, de nem kislányos…ezek a szavak jutnak eszembe, ha jellemeznem kellene ezt a divatirányt. Ebben a cudar időben pedig áhítozva görgetem végig a fotókat, melyeket Bori készített rólam és pöttyös barátőmről egy szeles, de meleg, szombathelyi délutánon. Remélem, hamarosan újra felölthetem ezt a szépséget és már harisnyát sem kell húznom.

_MG_5387

Ez az a szett, ami tökéletes bármilyen kicsit kiöltőzősebb eseményre, de egy beülős randihoz is illik. Érdekes módon, amikor azt mondják, hogy “church outfits”, azaz “templomi szettek”, hasonló ruhák bukkannak fel a keresőben. Az Egyesült Államokban a templombajárást egy külön divatág jellemzi, ami talán a legközelebb áll az általam annyira kedvelt 40-es évekhez. Tetszik, hogy megadjk a módját a vasárnapi és ünepi szertartásoknak. Átgondolt, szép külsővel lelkileg is könnyebb jelen lenni az ilyen eseményeken.

_MG_5403_MG_5405

Amikor azt gondolnánk, hogy a ruha nem rejt meglepetéseket, megakad a szemünk ezen a hátsó V-kivágáson. Nem túl mély, de mégis sokat sejtető. Csak áradozni tudok, de tényleg.

_MG_5433

Ruha és cipő: H&M / Táska: Mango

Szeretem az ilyen bejegyzéseket, remélem, nektek is tetszett. Köszönöm, hogy itt vagytok, köszönöm, hogy olvastok!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Szia tavasz!

Sziasztok Drágák!

Mióta beköszöntött a március úgy érzem magam, mint amikor az ember egy óriási levegővétel után megkönnyebbül. Imádtam, hogy volt telünk, hogy hideg volt, hogy ropogott a lábam alatt a hó, hogy befagytak a tavak, hogy láthattam a jégzajlást a Dunán…de elég volt. Nagyon kellett már egy kis napsütés, madárcsicsergés és hogy végre kimehessek futni a szabadba. Olyan egyszerű, földi dolgok ezek, de én mindig iszonyú szerencsésnek érzem magam, hogy mindezért hálás tudok lenni, hogy tudom őket értékelni és “pusztán” az engem körülvevő dolgok-amiket csak úgy kaptam, mert ebben a világban élhetek-boldogsággal töltenek el. Ez az az igazi boldogság, ami nem kötődik máshoz, mindentől, mindenkitől független, és mindig ott van, hogy merítsünk belőle. Csak nem szabad megfeledkeznünk róla.

Imádom a négy évszakot. Talán ez egyik legkülönlegesebb és áldásosabb dolog ezen a világon. Nincs annál motiválóbb, mint amikor maga a természet sarkall minket megújulásra. Az, hogy a környezetünk háromhavonta új feltételeket teremt a létezésre-jó esetben-kreatívabbá, rugalmasabbá tesz minket és ezáltal sokkal befogadóbbak és pozitívabbak lehetünk a velünk vagy körülöttünk történő dolgok iránt. Legalábbis én így érzem. A március számomra amúgy is kivételes, mivel ebben a hónapban születtem és mindig átjár valami megmagyarázhatatlan, várakozással teli izgalom. Persze az már önmagában varázslatos, hogy elkezdenek rügyezni a fák, megjelennek a csodaszép fehér és halványrózsaszín virágok, többet süt a nap, tovább élvezhetjük a nappali fényt, az egész világban másfajta dinamika és ritmus áll be, amiből új ihletet, inspirációt, erőt és lelkesedést nyerhetünk.

Szebben nem is indulhatott volna a március, mint egy Borival eltöltött, fotózós, együttebédelős, kávézós nappal. Imádom, hogy ugyanúgy örül és lelkesedik a tavaszi szépségek iránt (is), így abszolút együttérzően tolerálta, amikor a csodálatos, kusza rendezettségben pihenő tavaszi virágcsokor láttán felsikítottam, mint egy újszülött nyest._MG_2198

A virágos témához egy csodaszép, romantikus, ugyanakkor letisztult, púderszínű csipkeruhát választottam, melyhez egy igazán nőies és kifinomult gyöngy fülbevalót párosítottam. A sminkemet is igyekeztem a szokásosnál világosabbra készíteni. Kell egy kis idő míg az ember eltávolodik a téli színektől  s a halványrózsaszín, inkább “nude” árnyalatúba hajló rúzs tökéletesen tükrözi a frissességet, mely a márciusi verőfényben átjár.

_MG_2169

_MG_2171

_MG_2181

_MG_2188

Csipkeruha: ZARA / Virágok: Wild Flower Bar / Fotók: Zergi Borbála

Élvezzétek ti is ezt a csodálatos évszakot! Sétáljatok sokat, mozogjatok, gyönyörködjetek a virágokban, fürdőzzetek a napfényben! Hamarosan újra írok. 🙂

Puszik és ölelés,

Fatimapanka