Szilvás-almás crumble| Vegán napló #1

Drága Fatimapankások! 🙂

Valószínűleg azért kattintottatok rá erre a bejegyzésre, mert láttátok az első, igazi, őszi receptes videómat. Én imádom az őszt. Főleg a színek és a vastag pulcsik, valamint az új évszak változása hozta újdonságok miatt, azonban fázni utálok. Ettől függetlenül úgy érzem, a szépségek kárpótolnak, főleg ha sikerül az esős, ködös, már-már szutykos időjárásban, szélben, hűvös levegőben meglelnünk a szépet. Mindig hálát adok azért, hogy ez számomra viszonylag könnyen megy. Már augusztus végén igyekszem fahéj és sütőtök hangulatba hoznom magam és nekilátok a szezonális finomságok elkészítésének, mint például ez a fahéjas, szilvás-almás, morzsás csoda.

Ha követitek a csatornámat, illetve Instagramomat, akkor tudjátok, hogy Ádámmal jó ideje-egészen pontosan 3 hónapja-kerüljük a húst és minden más állati eredetű étel fogyasztását. Büszkén jelenthetem, hogy a húst egyáltalán nem kívánom. Szinte biztos vagyok abban, hogy soha de soha többet nem fogok húst enni. Ez nem egy elhamarkodott, szélsőséges kijelentés, hiszen a rengeteg kutatómunka, amit a vegán életmóddal kapcsolatban végeztem hamar rádöbbentett arra, mi történik az állattal a “farm” és a hűtőszekrény közötti úton. Azonban nem csak ez a gondolati, etikai oldal juttatott ilyen határozott állásfoglalásra. Mindig is szerettem a zöldségeket-gyümölcsöket és általában ezek alkották az étrendem nagy részét. Mindig energikusabbnak és egészségesebbnek éreztem magam, ha a növényi táplálékok kerültek előtérbe a szervezetembe bevitt táplálékok körében. Úgy érzem, az egészségemért is rengeteget teszek azzal, hogy nem terhelem állati eredetű ételekkel.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ebben az átmeneti időszakban nem voltak kivételes esetek. A hústól és az állati tejtől-mint ital-teljesen távol maradunk, azonban előfordult, hogy valamiben volt tojás vagy elvétve sajt. Például egy esküvőn a legvegább étel, amit találtunk a burgonyapüré és rántott cukkíni voltak, így ebből ettünk. Mivel időszakos böjtölünk, általában egyszer vagy kétszer eszünk a nap folyamán. Az esküvőre is üres gyomorral mentünk, tehát éhezni nem akartunk. Úgy gondolom, ahhoz hogy ez az életmód hosszú távon fenntartható lehessen, az első időszakba a lehető legkevesebb mentális stressznek szabad csak kitenni magunkat. Természetesen, ha csupán húsos választék lett volna, inkább éhesek maradunk…nagyon örülök, hogy ennyire idegennek tűnik már ez a fajta étkezés és ez azért van, mert a húsra egyszerűen képtelen vagyok már másképp gondolni, mint halott állatra. Mert az. Akkor is, ha a gyönyörűen dekorált éttermi tálalás megpróbálja elterelni erről a figyelmet. Tehát a lényeg, hogy tejtermék és tojás is nagy ritkán, harmadlagos összetevőként megjelenik az ételek között, amelyeket fogyasztunk, de ez legtöbbször nem tudatos vagy ha igen, azért van, mert éhesek vagyunk és a legvegább verzió is tartalmaz származékosan ilyen összetevőket. A háztartásunk azonban teljesen átalakult, minden amit főzök cruelty free és növényi alapú. A sminkszereimet kiszelektáltam, a bőrtáskámat nem tudom tovább hordani, mert rosszul érzem magam tőle, s ugyanez a helyzet a bőr cipőimmel. Nem mondom, hogy nem okoz fejtörést, ezeket úgy pótolni, hogy megfeleljen a gondolkodásmódunknak, de itt is igaz a mondás, hogy “where there’s a will, there’s a way”. Szóval, ha nagyon akarunk valamit, biztosan találhatunk rá megoldást. Összességében még semmi esetre sem szeretném vegánnak nevezni magunkat, de jó úton haladunk és ez a cél. Úgy érzem, a legnagyobb lépéseket megtettük, s egyáltalán nem hiányzik, hogy például ebbe a morzsás sütibe vajat tegyek… 🙂

Köszönöm, hogy elolvastátok a kis updatemet, ha ezt megtettétek, írjatok kommentet, ti mit gondoltok a dologról! Kiváncsi vagyok a véleményetekre.

Lássuk is a receptet!

8DE2FDE5-83BD-4E59-93D0-9F60E72D723F

Hozzávalók a gyümölcsös réteghez

Kb. 500 g szilva, kimagozva, kis kockákra vágva

1 alma, kockákra vágva

3-4 ek. juharszirup vagy barnacukor, esetleg méz

3 tk. citromlé

1/2 tk. só

1 tk. vanília kivonat

1/2 tk. fahéj

2 púpos ek. kókuszliszt (ez a recept gluténmentes, de a kókuszlist módosítható sima finomlisztre vagy bármilyen más alternatív lisztre, mint például zabpehelyliszt vagy rizsliszt)

Hozzávalók a morzsás réteghez

240 g mandula liszt (itt is érvényes a változtatás lehetősége)

1 nagy marék dió, durvára vágva

1/2 tk. fahéj

3 ek. juharszirup

3 ek. olvasztott kókuszolaj

Elkészítés

A felaprított gyümölcsöket keverd össze egy tűzálló tálban és add hozzá a sót, fahéjat, juharszirupot, vaníliát, citromlevet és kókuszlisztet. Ez lesz az alap.

Egy tálban keverd össze a mandulalisztet, durvára vágott diót, a fahéj másik felével és az olvasztott kókusz olajjal. A legkönnyebb kézzel összegyurmázni, miután kanállal nagyjából eldolgoztuk és már nehéz keverni. A cél, hogy könnyen morzsolódó állagot kapjunk. Ha túl homogén a massza, adjunk még hozzá lisztet.

A morzsás tésztát oszlassuk el a gyümölcsös réteg tetején, úgy hogy az egészet befedje. Nem kell tökéletességre törekedni, ez a tökéletlenül tökéletes sütemények egyike, de azért igyekezzünk úgy morzsázni, hogy mindenhova jusson! 🙂

Süssük 180 Celsius fokon kb. 35-40 percig vagy amíg a teteje szép, aranybarna nem lesz!

Remélem, elkészítitek ezt az isteni receptet. Egy tipp: ne mondjátok el a kóstolóknak, miből van. Elég a végén. Le fog esni az álluk! 🙂

Puszik és ölelés,

fatimapanka

 

Datolyás energia golyócskák

Szép szombat reggelt Drágák!

Megint versenyt kellett futnom az idővel és sajnos alul maradtam. Ezen recepthez tartozó videót sikerült ugyan felvennem, megszerkesztenem, sőt fel is töltenem, de sajnos a receptleírás elkészítése mindig hosszadalmasabb és több odafigyelést kíván, nem beszélve arról, hogy szeretek leülni és írni nektek. Ezt sajnos már nagyon rég nem tettem meg. Azóta, hogy a videózás nagyobb szerepet kapott az életemben, úgy érzem, hogy úgyis megosztok veletek mindent a videókban és ezt legalább akkora részletességgel teszem, mint ahogy itt a blogon tenném. Persze amikor írok-mint például most is-megfogadom, hogy legalább hetente egyszer jelentkezem ezen a platformon is. Lenne miről írni és szeretem is a gondolatátadás ezen formáját, de őszintén szólva akkor tudok saját magam számára tetszőt írni, amikor jön a “flow” és a lekűzdhetetlen vágy, hogy írjak. Ha ez nincs meg, nem  akkor nem is érdemes megerőszakolni saját magunkat. Szóval ha nagyon el vagyok tűnve itt a blogon az két dolog miatt lehet: vagy nem bírok leülni a billentyűzetem elé, mert nem engedi az időm vagy pedig nincs olyan állapotban az elmém, hogy alkalmas legyen valami tartalmasat összehozni. 🙂

A  mai bejegyzés azonban csak egy kis receptke lesz. Egy olyan édességet mutatok nektek, ami torony magasan megelőzi a kommersz édességet, mert sokkal egészségesebb, hiszen nem tartalmaz cukrot, nyers összetevőkből készül és nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt sem. Hihetetlennek tűnik, de ezek az energia golyócskák a legerősebb édesség-sóvárgást is képesek enyhíteni. Nem igazán szeretem a “bűntudat nélkül fogyasztható” megnevezést, de ezt tényleg nyugodt szívvel beépíthetjük akár a mindennapjainkba, mert egészséges. Nézzük is, hogy mi kell hozzá!

Összetevők

45 g reszelt répa (nagyon fontos, hogy az aprólyukú reszelőfelületet használjuk)

1/2 tk. reszelt citromhéj

50 g zabpehely

250 g magozott datolya

1/4 tk. vanília kivonat

kokuszreszelék a hömbölgetéshez

1/2 csipet só

Elkészítés

Ehhez a recepthez egy aprítógépet kell segítségül hívnunk, de egy nagy teljesítményű blender is tökéletes.

Nem kell mást tennünk, mint mindent az aprítógépbe teszünk és eleinte fokozatos pulzálással, kb. 30 mp után folyamatos aprítással homogén masszát készítünk belőle.

A masszát ezután egy tálba adagoljuk. Egy spatula segíthet kipiszkálni az edényben ragadt masszamaradványt.

Ezután fogjunk egy kis pohár vizet és egy tetszőleges méretű kanalat (én kisebb kanalat használtam, de attól függ a kanál mérete, hogy mekkora golyócskákat szeretnénk készíteni). Benedvesített kézzel és szintén nedves kanállal mérjünk ki egy kevés masszát és mintha gyúrma lenne-formázzunk belőle golyócskát.

Utolsó lépésként pedig forgassuk kókuszreszelékbe és már kész is vagyunk! 🙂

Remélem, elkészítitek ezt a finomságot! Érdemes azután elmondani a kóstolóknak, mi van a labdákban, miután megették. Le fog esni az álluk, milyen egyszerű természetesen, cukor nélkül, növényekből ilyen finomat készíteni.

Puszik és ölelés,

fatimapanka