Látunk titeket. Sajnáljuk.

Nehéz hozzákezdeni ehhez a bejegyzéshez.

A ma reggel hatalmas mérföldkő volt számomra, ugyanis részt vettem életem első “vigil”-jén, ami a 2019-es bakancslistám egyik legfontosabb pontja.  Az angol “vigil” szót virrasztásként, őrködésként lehetne legjobban lefordítani. A Sussex Animal Save nevű szervezethez csatlakozva, Ádámmal elmentünk egy farmra (vagyis vágóhídra), ahol elbúcsúztunk a halálukba tartó állatoktól. Fél6-kor keltünk, 7:30-ra pedig már sokadmagunkkal a farm előtt álltunk és vártuk az autókat. Nem lehetett volna ennél borzalmasabb időjárást kifogni: szakadt az eső, fújt a szél, hideg volt, de amikor begurultak a malacokat, bárányokat szállító autók, mindez lényegtelenné vált. Teljesen meglepődtem, milyen olajozottan működött a megmozdulás a mi, mind pedig a vágóhíd részéről. Tudtam, hogy már egy jól működő csapatba érkezünk, tudtam, hogy ez a lehető legbékésebb módja az aktivizmusnak, amiben én is szívesen részt vállalok, mégis meglepett az a természetesség, szinte megszokott menetrend, amivel vártak minket és amivel a szervezők irányítottak. Sok hasonló videót, blogbejegyzést láttam már az interneten, rengeteg aktivistára felnézek és tisztelem őket munkájukért, de egészen más érzés személyesen jelen lenni egy ilyen eseményen és az állatok életének utolsó óráiban megsimogatni őket, belenézni a szemükbe, miközben mindenki tudja, hogy az mindjárt véget ér. Próbálunk utoljára egy kis szeretet adni nekik, s megígérni, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a haláluk felesleges, 2019-ben nem létszükséglet és tudjuk, hogy ők is éreznek, tudjuk, hogy össze vannak most zavarodva a zsúfolt utánfutóban, tudjuk hogy képesek szenvedni és tudjuk, hogy nem akarnak meghalni.

A téves feltételezésekkel ellentétben nem azért szervezünk ilyen eseményeket, mert a farmoknak vagy a sofőröknek keresztbe szeretnénk tenni. Mindenki tisztában van vele, hogy egyelőre ebből élnek (de ez változhat), s sikerült maradéktalanul tiszteletben tartani egymást, szóba is elegyedtünk néhányukkal. A beérkező sofőrök nagy része adott nekünk 2 percet, hogy fotókat készítsünk az állatokról, és egy kicsit foglalkozhassunk velük. Nem sok idő, de mégis valami. A legfőbb célunk azonban az, hogy minél többen lássák: az elfogyasztott húsnak arca van. Ártatlan, kedves, szeretnivaló szemekkel, édesen lafogó fülecskékkel. Mindegyik malacka, bárányka külön kis személyiség.

Processed with VSCO with a6 preset

A napom legszebb pillanata volt, mikor az egyik tarkaszőrű malac megszaglászta a kezemet és nekem fúrta a konnektor-orrát. Kapcsolat.

Processed with VSCO with a6 preset

Amikor éppen nem érkeztek szállító-autók, beszélgettünk és informatív transzparensekkel álltunk az út mentén. Rengetegen bíztattak minket az autókból (érződött Brighton közelsége, ahol a vegán életmód és gondolkodás virágzik), sokan lelassítottak, hogy jobban lássák, mi van a táblákra írva. Persze volt, aki kinevetett minket, ujjat mutatott stb. Várható volt.

Processed with VSCO with a6 preset

Kicsi mozgalom vagyunk még, de minden átalakulás kicsiben kezdődik. Nem könnyű a tömeggel szembe menni, de egyébként sem túl népszerű mostanság a világnézetem, amibe a rasszizmus, a homofóbia, a nők elnyomása nem férnek bele, ezeket mégis sokkal jobban elismerik az emberek, mint azt, ha felszólalok az állatok érdekei mellett. Aze előbbiekért eddig is határozottan kiálltam és ki is fogok. Csupán az empátia kiterjesztéséről van szó. Ha nem eszünk kutyát, miért eszünk más állatokat? Mindkét állat úgyanúgy szenved, ha bántják. Nincs köztük különbség, csak a kulturális szokások diktálta szabályrendszer, amit ideje felülvizsgálni. Az ember-állatot az különbözteti meg az összes többi állatól, hogy képes a morális iránytűje alapján döntéseket hozni. Emberként kötelességünk élni ezzel a fejlett képességünkkel. Az idő halad, az emberi igények, körülmények változnak. Nem vagyunk már vadászó-halászó-gyűjtögető ősök. A kiegyensúlyozott növényi étrenddel azonban nagyon is közel kerülhetünk a természetes, egészséges állapothoz, amire legtöbben annyira vágyunk.

Processed with VSCO with a6 preset

-Mindenben együtt. A hősöm. 🙂 Szegény tábla épp fejjel lefelé, de a lényeg olvasható.

Hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos emberekkel találkozhattam ma. Tudom, hogy sokan, akik most olvassátok ezt a bejegyzést nem tudjátok lerázni magatokról az érzést, hogy ez valami szélsőséges bohóckodás. Magyarországon még nem indult el ilyen mértékű aktivizmus, de a világban számtalan pontján működnek már hasonló szervezetek. Íme néhány:

Anonymus For The Voiceless

Direct Action Everywhere

The Save Movement

Minden vegán-témájú megosztásommal csak az a célom, higy kicsit több tudatosságra ösztönözzelek benneteket. Minden erőfeszítés, kicsi vagy nagy rengeteget számít. Köszönöm, ha elolvastad.

Szeretettel,

fatimapanka

Karácsonyi tervező 2018

Sziasztok Drágák,

Annak ellenére, hogy nagyon lelkesen terveztem  közzétenni egy-egy bejegyzést itt a blogon, ez nem sikerült. Az én fő platformom a Youtube és az Instagram, így az energiáim nagy részét olyan tartalmak létrehozásába fektetem, amelyek videó vagy fotó formájában adnak a legtöbbet. Ennek ellenére örülök, hogy van ez a kis napló, hiszen néha kifejezetten jól jön. Például most.

Már lázasan tervezem, hogy milyen videókkal lepjelek meg benneteket decemberben és a hatékony tervezéshez nekem személy szerint két dologra van szükségem: tiszta, rendezett környezetre-mert, ha kupi vagy kosz van körülöttem, egyszerűen nem bírok gondolkodni-és egy jól összerakott tervezőre, ami a saját igényeimet elégíti ki. Számos rendszerező van a neten, amelyek szuperek, de számomra úgy teljes a karácsonyi készülődés, ha én magam állítom össze, dekorálom ki a saját időszakos naplómat. Pontosan azért szeretem a bullet journalt is, mert minden hónapban új elosztást, új stílust alakíthatok ki vele, nem kell alkalmazkodnom egy kötött stílushoz. Idén először készítettem karácsonyi tervezőt, amelyben a következő szekciók kaptak helyet:

  • karácsonyi rendrakás/takarítás/dekorálás menetének megtervezése helyiségek szerint
  • ajándékötletelő (kinek? mit? honnan?)
  • menütervező
  • bevásárlólista
  • menetrend (vendégeskedés kinél és mikor?)
  • vlogmas videótervező
  • “énidő”, karácsonyi bakancslista

Ezeket az oldalakat kitöltve sokat tudunk előre dolgozni. Ha meghoztuk a döntést, hogy ki mit kapjon, mikor hova menjünk, mikor legyen nálunk összejövetel és mit tegyünk az asztalra, az ünnepek alatt egy kész, előre átgondolt akcióterven kell csak végig menni, ami épp elég izgalommal jár majd, de legalább felkészülten vágunk bele a karácsonyozásba és könnyebb lesz majd szeretteinkre koncentrálni.

Ez a tervező azoknak lesz igazán hasznos, akik szeretnek sütni-főzni, vendégeket várni, feldíszíteni a lakást, nagytakarítani és nem valami szükséges rosszként élik meg a karácsonyt és a várakozás időszakát. Nem vagyunk egyformák, valakit taszít a karácsonnyal járó “hajcihő”, de én nem tudnám elképzelni az életemet a családi vacsorák, beszélgetések, sütizések, sztorizások, az ajándékozás, a karácsonyi dalok nélkül. Elvarázsol és remélem, sosem növök fel annyira, hogy ez a varázslat elmúljon.

Ha ti is hasonlóan gondolkodtok az ünnepekről és szeretnétek előre tervezni, hogy a fontos pillanatokban úgy igazán jelen lehessetek testben és lélekben is, akkor töltsétek le ezt a tervezőt és használjátok szeretettel, osszátok meg másokkal is!

Katt ide a tervezőért: Christmas planner.pdf

Nagyon szeretlek benneteket!

Puszi és ölelés,

fatimapanka

Nemmézes kalács karácsonyra

Jó reggelt Fatimapankások!

Pár hete, amikor a karácsonyfa feldíszítésének gondolatával játszadoztam, belém hasított a felismerés, hogy “a mézeskalács nem vegán”. Egy fél éve ezt az életmódot folytató ember életében sokszor előfordulnak hasonló pillanatok. Ha őszinte vagyok, belátom, hogy főleg a süteményekről való lemondás az, ami nehézséget okoz (néha). Maga a sütemény külleme annyira elfedi, miből is készült, hogy könnyen csapdába ejtenek. Persze nem létezik olyan finom íz a világon, ami egy ártatlan élet kioltását jogossá teheti. Amikor fejben eljutunk idáig, sokkal könnyebb a “mentes” verzió után nyúlni.

Ettől függetlenül rendkívül szomorú lettem, hogy hirtelen nem jutott eszembe olyan módszer, amivel a mézeskalácsot pótolni lehet. Számomra azért is nagyon fontos ez a sütemény, mert legtöbbször a karácsonyfa díszítéséhez is használjuk. Van egy külön rituálénk Ádámmal, amikor is 23-án este, 40-es, 50-es évek beli karácsonyi dalokat hallgatunk és cérnára fűzzük a mézeskalácsokat. Annyira megnyugtató és idilli pillanatokat okoz ez a nem rég született hagyomány, hogy leginkább ennek az elvesztése szomorított el. Szerencsére azonban körül néztem recept-ügyben az internet vegán bugyraiban és láss csodát: számtalan szuper leírást találtam. A rengeteg ötletből összeollózott receptemet alább olvashatjátok. 😊❤️

81F71DDF-54FD-4D2D-9DED-BC9B41A45EBB

Összetevők

300 g finomliszt

1/2 tk. szódabikarbóna

1/2 tk. só

1 púpos tk. őrölt fahéj

1 csapott ek. őrölt gyömbér

60 ml olvasztott kókuszolaj

60 ml zabtej

60 ml juharszirup

1 ek. melasz (keresd nagyobb áruházakban, mint pl. Tesco extra vagy bioboltokban, én az enyémet a Biobarát Bioboltban vásároltam Budapesten a Móricz Zsigmond Körtéren)

110 g kristálycukor (barna cukor is lehet)

A mázhoz: 

5 púpos ek. porcukor

1-2 ek. növényi tej

Elkészítés

  1. Egy nagy tálban összeforgatjuk a lisztet, a fahéjat, gyömbért, sót és szódabikarbónát. Félre tesszük.
  2. Egy kisebb tálban összekeverjük a folyékony hozzávalókat: az olvasztott kókuszolajat, a zabtejet (vagy más növényi tejet, amit szeretnétek) s ez legyen szintén legalább szobahőmérsékletű, mehet bele a juharszirup és a melasz is. Egy kézi keverő segítségével keverd egyneműre.
  3. A folyékony hozzávalókat öntsd a száraz hozzávalókhoz és egy spatulával forgasd össze. Amikor már darabos és kézzel is jól gyúrható, karamell-barna masszát kaptál, válts a kezedre és dolgozd át, végül pedig formázz belőle egy labdát.
  4. Az összeállított tésztát tekerd be frissentartó fóliába, s helyezd hűtőbe legalább 1 órára. Ha szeretnéd, megszórhatod a tetejét liszttel, hogy biztosan ne ragadjon a fóliához. 382B93C5-3C63-4E51-900A-D6FF23136A71
  5. A pihentetés után, belisztezett felületen nyújtsd ki kb. 3-4 mm vastagra, de lehet vékonyabb vagy vastagabb is, ez egyéni preferencia kérdése. Ne ijedj meg: a hűtőből kivéve nagyon kemény lesz a tészta és eleinte nehézkes nyújtani, de amint átveszi a levegő, illetve a kezünk hőmérsékletét sokkal könnyebb formázni.
  6. Tetszőleges kiszúró formákkal szúrj belőle ünnepi szépségeket. A kiszúrókat is érdemes lisztbe mártani, nehogy ragadjon. Tipp: ha a nyújtófelülethez ragadt a kiszúrt tészta, egy spatulával alányúlhatsz, s könnyedén feljön majd. 8E6FA57F-B912-485B-8E97-0D9B57E8B11449C234F8-0D93-4CF8-A2B5-53F85B5F0FBB
  7. A nemmézes kalácsokat fektesd sütőpapírral kibélelt tepsire, s tedd őket 180 Celsius fokra előmelegített sütőbe kb. 10-15 percre vastagságuktól és attól függően, mennyire keményen vagy puhán szeretitek ezt a finomságot. Amikor a szélük kissé megpirult, kiveheted őket, s feltétlenül hagyd teljesen kihűlni.
  8. A díszítéshez keverd össze az átszitált porcukrot és adj hozzá annyi zabtejet, amennyitől még sűrűn folyó mázat kapsz. Nagyon fontos, hogy ha zsákba töltöd és abból kinyomod, megtartsa a formáját. Ha szétfolyik, akkor sajnos túl híg. Ezért nagyon fontos a cukor-folyadék arány. Nekem ez a klasszikus recept nem tartozik a kedvenceim közé, de van, hogy sikerül jól belőnöm az arányokat. Ha ez nem jön össze, itt egy másik ötlet a mázhoz:

1 ek. olvasztott növényi vaj

4-5 ek. átszitált porcukor

kb. 1 ek. zabtej vagy más növényi tej

Ebben a formulában a vaj szuperül összetartja a mázat, sokkal sűrűbb lesz. Nekem az is tetszik, hogy kicsit sárgásabb a színe, mint a sima porcukros társának. Ha van bevált cukormáz receptetek, ne tartsátok magatokban! 😊

Remélem, hogy tetszik ez a recept és megörvendeztetitek vele a családot vagy éppen a karácsonyfát! Ne felejtsetek el megjelölni a fotóitokon, kiváncsi vagyok, milyen szépségeket készítetek. ❤️

Hamarosan újra jelentkezem!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

 

Almás sütőtök krémleves-Vegán napló #2

Szép szombat délutánt Drágák!

Íme egy újabb recepttel egybe kötött vegán napló. Már most érzem, hogy kicsit ömlengősre fog sikerülni, de mit tehet az ember…néha ilyen a hangulatom. Éreztétek már azt, hogy valamire nagyon rátaláltatok? Legyen az egy tárgy, egy filozófiai irányzat vagy csak egy ember véleménye, esetleg mozgásforma…legyen az bármi, volt már olyan, hogy úgy éreztétek, megtaláltátok a helyeteket? Én pontosan ezt érzem a vegánná válással kapcsolatban. Minden egyes nappal erősebb lesz bennem az érzés, hogy ez az én életformám. Jól esik minden egyes falat, amit abban a tudatban emelek a számhoz, hogy nem okoztam szenvedést vele másnak. Tudom, ez elég spirituális maszlagnak hangzik, de elvégre ez egy napló, amiben őszintén rögzítem az érzéseimet és ez az igazság. Tegnap este főzés közben néztem egy videót arról, hogy a halal húsfeldolgozókban milyen módszerekkel ölik meg az állatokat. Egy bárányka került sorra, akit először elkábítottak, miközben az elkövető valamiféle imát mormolt felette. Az egész egyszerre volt megható és tragikus, de leginkább megdöbbentő: az emberi meggyőződés mindig felül írja a tényt, hogy az állat sorsa egy és ugyanaz a végén. Elpusztul. Mindegy, hogy imát mormolnak-e felette vagy rituálék nélkül vágják el a torkát. Végzete tragédiáján nem változtat az odáig vezető út. Éppen zabtejszínes gombapaprikást készítettem, amikor a videó láttán (amiből szándékosan kihagyták a véres részeket) elkezdtem zokogni. Nehéz volt nézni, ahogy a bárány szinte tudta, hogy valami rossz helyre viszik és küzd ellene, de esélye sincs, mert senki nem veszi figyelembe, hogy az ő élete is számít és NEM értünk van, hanem velünk együtt létezik ezen a földön. Ezek után természetesen még erősebbé vált bennem a meggyőződés, hogy soha többé nem szeretnék része lenni ennek a mindennapos borzalomnak.

Ne legyen bűntudatod. Ezt nem azért írtam le, mert “mindenki rossz, aki húst eszik”. Dehogy. Viszont a rengeteg tájékozódás révén jobban beleláttam, mi miért és hogyan történik az állatokkal, akiket ételként kezelünk és használati tárgyként adunk-veszünk és nem tudok részese lenni ennek a halálos körforgásnak, mert nem jó sem a lelkemnek, nem jó a környezetnek, de még csak az egészségünket sem támogatja.

Visszaolvasva a szavaimat…el sem hiszem, hogy így alakult tovább a személyiségem, de mérhetetlenül boldog vagyok, amiért itt kötöttem ki. Egyre többet kísérletezek izgalmas összetevőkkel, mint például a sörélesztő (nutritional yeast) és sorra érnek a sikerélmények a konyhában, ami szintén égi jel számomra, hogy amit csinálok az jó irány. Igyekszem átalakítani a már meglévő receptjeimet vegán-barát verziókat kreálva. A mai is egy ilyen próbálkozás, de még rengeteg ötlet merült fel bennem főzés közben, amellyel fel lehet dobni ezt a csodás levest, ami az ősz csúcsa. Nézzük is, mi kell hozzá. 🙂

Hozzávalók

1/2 sütőtök (kimagozva, meghámozva, felkockázva)

1 szál sárgarépa (meghámozva, felkockázva)

1 nagyobb fej burgonya (meghámozva, felkockázva)

1 alma (felkockázva)

1 fej fehér hagyma vagy vöröshagyma (meghámozva, apróra vágva)

2 ek. napraforgó olaj

1 tk. fahéj

2 tk. himalájai kristálysó

1 csapott tk. fehérbors

víz

Elkészítés

Ha megtisztítottuk, meghámoztuk és feldaraboltuk a zöldségeket, fogjunk egy nagy lábast és hevítsük fel benne a napraforgó olajat. A forró olajon futtassuk meg az apróra vágott vöröshagymát és kevergetés mellett pirítsuk aranybarnára.

Ha a hagyma megbarnult, adjuk hozzá a zöldségeket és az almát. 10-15 percig magas hőfokon pirítsuk meg őket és időnként keverjük át, nehogy leégjenek.

Amikor a zöldségek is szépen lebarnultak, adjuk hozzá a fűszereket: sót, borsot és fahéjat. Pirítsuk 1-2 percig ezekkel együtt.

Öntsük fel az edényt annyi vízzel, ami éppen elfedi a zöldségeket és közepes hőfokon, fedő alatt főzzünk mindent puhára. Egy villával tudjuk ellenőrizni, hogy mennyire puhák a zöldségek. Amikor szinte szétmállanak a villa fogai között, akkor jó.

Ha elkészült, vegyük le a tűzről és egy turmixgép vagy kézi botmixer segítségével turmixoljuk krémesre az egészet.

Tálaláskor dekoráljuk tökmagolajjal és/vagy pirított tökmaggal.

Remélem, kipróbáljátok ezt az isteni receptet. Küldjetek róla képet, kiváncsi vagyok hogy sikerült! 🙂

Hamarosan újra jelentkezem!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Levélhullós, évfordulós, haarlemi csoda

Fotók: Zergi Borbála

Szeretem Hollandiát.

Már akkor szerelembe estem ezzel az országgal, amikor 2014 őszén először jártam itt.

Lenyűgözött a mezők zöldje, a békésen legelő tehenek, bárányok jelenléte, a mézeskalács házak, a rendezettség, a tisztaság, az emberek kedvessége és az, hogy a fiataloktól kezdve az idősekig, szinte mindenki beszél angolul. Tudom, ez az utolsó szempont annyira nem illik bele az idillbe, számomra azonban mégis fontos. Ha Európán belül bárhol el tudnám képzelni az életemet, akkor Hollandia lenne az a hely, amelyben gondolkodnék. Pont Anyának mondtam egyszer, hogy Hollandia olyan, mint Amerika európaibb, kifinomultabb változata régi épületekkel, történelemmel és minden olyan dologgal, amelyre Magyarországon élőként nem jutunk hozzá olyan egyszerűen.

DSCF8363

2014-ben az én feladatom volt, hogy lefoglaljam a szállásunkat és egy figyelmetlenségnek köszönhetően Amszterdam helyett egy szomszédos kis városban, Haarlemben sikerült hotelt találnom. Míg oda nem értünk, mindenki meglehetősen dühös volt a hibám miatt. Szerencsére azonban hamar bebizonyosodott, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis a vonatról leszállva egy csodás kis ékszerdobozban találtuk magunkat. Haarlem pontosan olyan, mint Amszterdam csak éppen nem hemzsegnek mindenütt turisták, nem dől minden coffee shop-ból fűszag (nem mintha zavarna), cserébe vannak csatornák, melyek mentén lehet romantikázva andalogni, van rengeteg bicikli, amiket persze ha letámasztanak egy falhoz vagy ajtóhoz, muszáj lefényképezni. Vannak függönytelen lakások, ahol zavartalanul folyik az élet. Csak az bámul, aki hozzá van szokva a bizalmatlansággal, bezárkózottsággal átitatott mindennapokhoz. A helyieknek ez a természetes. Haarlem Amszterdamhoz képest picurka, mégis telis tele van édes kis kávézókkal, sütizőkkel, pékségekkel, éttermekkel. Kapásból három vegán éttermet tudnék felsorolni és ezen kívül szinte biztos, hogy van még, amelyekről nem tudok.

DSCF8400

A rengeteg szép élmény minden évben arra sarkall bennünket, hogy újra meglátogassuk ezt a csodás és példás országot. 2014 óta minden évben vissztértünk. 2015 azonban legemlékezetesebb év marad, ugyanis Ádám megkérte a kezem. Méghozzá a kedvenc haarlemi hidamon, amelyet az első látogatásunk alkalmával olyan sokat fényképeztem és ahol kijelentettem (aznap már valószínűleg századszorra), hogy én márpedig ilyen helyen szeretnék élni. A híd neve egyébként Begijnebrug. A mai napig nem sikerült kiderítenünk, mit jelent. Úgy képzelem, hogy ez valami szép dolog.  Kicsit elszontyolodnék, ha kiderülne, hogy azt jelenti: “spenót”. Nem mintha a spenót rossz lenne, de tudjátok hogy mennek a dolgok a hoollywoodi romantikus filmeken nevelkedett, modern hercegnőkkel…szeretünk álmodozni. Ádám részéről a lehető legszebb választás volt ez a helyszín, amely most már zarándok helyünkké vált.

DSCF8454

DSCF8459_ff

Kabát: Number Nine / Nadrág: ZARA / Cipő: Le Coq Sportif / Kalap: PRIMARK

Haarlemet mindig ajánljuk a barátainknak. Szerintünk maga Hollandia egy olyan hely, ahol pár napot eltöltve az ember egy kicsit átértékelheti saját hozzáállását az élethez ha Európa keletibb szegletéből érkezett látogatóba. Sokan furán néznek ránk, hogy többet áradozunk egy Amszterdam melletti kisvárosról, mint magáról Amszterdamról, de remélem, ez a bejegyzés megmutatja, hogy csodálatunk nem alaptalan. Boriék (Zergi Bori-az esküvői fotósunk és azóta már legjobb barátnőm, illetve szakállas vőlegénye, Atom) látatlanban is hittek nekünk és velünk tartottak idei látogatásunkban. Eredetileg az egyik kedvenc indiai humoristánk estje miatt terveztük az utat. Akkor még nem is ülepedett le bennünk a tény, hogy pont kint ünnepelhetjük az első házassági évfordulónkat. Ez annyira sorsszerűen jött ki, hogy szebbet nem is kívánhattunk volna. Bori pedig az évfordulónk apropójából készített rólunk néhány fotót emlékbe, amiért hálás köszönet jár neki. 

DSCF8427

DSCF8367_ff

A következő sorokat Ádámnak címezve: ha valaki kérdezi, hogy honnan tudja az ember, ki “az igazi”, mindig azt mondom, hogy “csak úgy tudod, érzed”. Ezzel általában nincsenek kisegítve, de talán úgy lehetne ezt az érzést jól megfogalmazni, hogy ha nem rémülsz meg a gondolattól, hogy ezzel a bizonyos emberrel töltsd az életed hátralevő részét, ha eltudod magad képzelni mellette ráncosan, gyerekekkel körülvéve és nem fog el a pánik, hanem csak mosolyogsz, akkor tudod. Az ember a szerelem hevében elfeljt ennyire előre gondolkodni és az első hónapokban még nincs is itt az ideje. Azonban hamar rájöttem, hogy mit szeretnék és reméltem, hogy egyszer te is ugyanazt akarod majd. Ritka dolog, ami nekünk van és boldoggá tesz, hogy már házasságnak hívhatjuk. Nagyon szeretlek!

P.S.: Köszönöm, hogy bepakoltál a mosogatógépbe, míg megsétáltattam Nyunyut!

DSCF8452

Remélem, tetszett ez a kis fotós szösszenet. Egy kis romantika, egy kis divat és egy kis Haarlem. 🙂

Legyen csodaszép hétvégétek!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Finom reggelik, nem csak reggelire

Sziasztok Drágák!

Ígérem, hogy nem nyújtom el sokáig ezt a bevezetőt, viszont egy pár szóban szeretném leírni a gondolataimat arról a virtuális bombáról, amelyet az előző videóm robbantott fel. Ezt egyáltalán nem negatív értelemben írom, hiszen számítottam arra, hogy ha sokan megtudják, milyen rendszerben étkezem, egyből orvoshoz, pszichológushoz akarnak majd küldeni, annyira szembe megy a “normálissal”. Mindig eszembe jut a kultúrális antropológia tanárom, aki azt mondta, hogy a “normális” kifejezést el kellene tűntetni a szótárakból, legalábbis sokkal óvatosabban kellene bánnunk vele, mert az, ami számunkra a “normális” kategóriába esik, nem biztos, hogy két házzal odébb is úgy van. Nagyon igaza van. Soha nem gondoltam volna, hogy a sok-sok évig folytaott önsanyargatás és túlevés mérleghintája egyszer egyensúlyba tud billenni. Az időszakos böjtölés, azonban segített ebben. Azt nem mondhatom, hogy nem fordult meg a fejemben, mi lesz velem a reggeli élménye nélkül az életem további részében. Ez volt az egyik nagy dilemmám, amikor belevágtam ebbe az életmódba. Közben azonban tudtam, hogy ezért az apróságért cserébe olyan lelki és testi egyensúlyt kapok, amit nem tud kárpótolni egy villásreggeli. Nem beszélve arról, hogy a kedvenc, reggelire elfogyasztott ételeim továbbra is az étrendem szerves részét képezik akár desszertként, akár a vacsorám vagy az első étkezésem részeként (mert néha kétszer eszem egy nap, nem csak egyszer).

Mivel tudom, hogy a legtöbbetek nagyon is reggeliző üzemmódban van, szerettem volna megosztani az én kedvenceimet, ezúttal három receptet: egy zabkását, egy smoothie tálat és egy avokádós szendvicset. Mindegyik tápanyagban gazdag, egészséges, tele vitaminokkal. Tudom, hogy az adagok kissé nagynak tűnnek, de én az öt étkezést általában kettőbe sűrítem és legtöbbször 19-24 óra böjt előzi meg, valamint a nap vége felé kerül sor arra, hogy asztalhoz üljek-tehát érthető módon többet eszem, mint régen. Ti azonban nyugodtan játszhattok az adagokkal vagy oszthatjátok kétfelé is. 🙂

Superfood zabkása

Hozzávalók: 200 ml mandulatej (ha túl sűrűnek tűnik, főzés közben nyugodtan lehet hozzáadni még), 4 ek. zabpehely, 1 alma felkockázva, 1 ek. chia mag, 1 ek. goji bogyó, 1/2 tk. fahéj, 1 banán, 1 ek. méz, 1 ek. mogyoróvaj

  1. A zabpelyhet, mandulatejet, chia magot, goji bogyót, fahéjat és az almát helyezd egy lábasba és főzd közepesen magas hőfokon kb. 10 percig vagy amígy kissé be nem sűrűsödik. Kevergesd gyakran főzés közben! Ha kész, tedd félre.
  2. Egy serpenyőben közepes hőfokon melegítsd fel a vajat, a mogyoróvajat és add hozzá a felkarikázott banánt. Kevergesd és hagyd, hogy kissé lekaramellizálódjon. Ha jól bevonta a banánt a mézes keverék és kissé barnás színűre változott, akkor jó.
  3. A zabkását helyezd tányérba, halmozd rá a banános finomságot és dekoráld a tetejét friss, bogyós gyümölcsökkel.

Screen Shot 2017-06-20 at 14.37.12

Piros smoothie tál

Hozzávalók:  150 ml mandulatej, 200 g fagyasztott bogyósgyümölcs, 1 tk. LEBEBUR porított bogyós gyümölcs koncentrátum, 3 szem kimagozott datolya, 1,5 banán, kakóbab töret, kókuszpehely, müzli

  1. Helyezd egy turmixgépbe a mandulatejet, fagyasztott gyümölcsöt, banánt, a LEBEPUR bogyósgyümölcs port és datolyát. Turmixold kb. 30-60 másodpercig vagy amíg el nem éred a kívánt állagot.
  2. Öntsd egy tálba a keveréket és díszítsd a tetejét kakaóbab törettel, kókuszpehellyel és müzlivel.

Screen Shot 2017-06-20 at 12.46.15

Avokádó toast tükörtöjással

Hozzávalók: 2 szelet teljeskiőrlésű toast kenyér vagy 1/3 magvas, rusztikus baguett félbe vágva és megpirítva, 1/2 érett avokádó, 2 tk. philadelphia krémsajt, 1 tojás, 1 tk. olaj a sütéshez, lime, só, fehérbors és cayenne bors ízlés szerint

  1. Süsd meg a tojást az olajjal, szórd meg sóval és borssal. Én ehhez a recepthez általában tükörtojást szoktam sütni és mindkét oldalát megsütöm. Míg készül a tojás, pirítsd meg a kenyeret pirítóban.
  2. Ha elkészült a tojás és a kenyér is, kend meg a kenyereket a krémsajttal, helyezd rá az avokádó szeleteket. Az avokádót ízesítsd sóval és néhány csepp limelével, majd helyezd a szendvicsre a tojást, s utolsó simításként szórd meg egy kis cayenne borssal.
  3. Az avokádó felszeleteléséhez vág félbe először a gyümölcsöt, távolítsd el a magot, majd fogsz egyik felér és egy késsel hosszába vagdosd be. Csak addig engedd futni a kést, míg a gyümölcsöt elvágja, de a héját már nem. Ezután egy kanállal vájd ki a héjából és már mehet is a szendvicsre. 🙂

Screen Shot 2017-06-20 at 13.11.47

Remélem, kipróbáljátok majd ezeket a finomságokat. Ne felejtsétek: nincs azzal semmi baj, ha véletlenül megkívánjátok este a kedvenc reggeliteket. Minden ember más. 🙂 Az időszakos böjtölésről beszélek még hamarosan egy Youtube live keretein belül. 🙂

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Kérlek, ne gyűlölj! #STOPHATE

Nem úgy képzeltem el a ma estémet, hogy egy kávézóban ülve, feldúltan, blogbejegyzést írok, azonban nem tudom megállni szó nélkül, amivel pár órája szembesültem.

A csapból is a manchesteri szörnyűség hírei folynak. Érthető módon. Leírhatatlan, felfoghatatlan, borzalmas, ami történt. Épp a napokban próbáltam volna jegyet foglalni egy Ariana Grande-hoz hasonló szupersztár, Bruno Mars turnéjának egyik koncertjére-sikertelenül. Amikor megtudtam, mi történt Manchesterben, szinte megkönnyebbülve gondoltam vissza a “minden jegy elkelt” feliratra, hiszen amúgy sem szeretem a tömeget, s az emberben már egy ideje folyamatosan ott motoszkál a félelem, hogy BÁRMIKOR, BÁRKIVEL, BÁRMI történhet. Ezt a tegnap esti tragédia is jól bizonyítja.

A gyász, a szomorúság és kiábrándultság szörnyű kombinációja mellett azonban talán az emberekből előtörő gyűlölettel a legnehezebb megbirkóznom. Teljesen jogos és ösztönös reakció, hogy elítélünk egy SZÉLSŐSÉGES, EMBERTELEN, VALLÁSI CÉLOKRA HIVATKOZÓ szervezetet, mert sorozatosan embereket öl Isten nevében. Ezzel szerintem nincs olyan intelligens, jóérzésű ember, aki egyet értene. A felfoghatatlan számomra az, hogy a társadalom jelentős része nem mérlegeli a helyzetet és nem akar, nem képes (vagy nem tudom, de tényleg) különbséget tenni egy radikális terrorista csoport és egy milliós nagyságrendű, békésen, csendben, szeretetteljes nyugalomban, szinte észrevétlenül élő, iszlám hitet gyakorló embercsoport között. Nincs rendben, hogy ezeket az embereket bűnösnek kiáltjuk ki és elítéljük olyan cselekedetekért, amihez az ég világon semmi közük nem volt és valszínűleg számukra is legalább annyira megrázónak bizonyul a radikálisok által elkövetett folyamatos vérontás, mint ahogy, mi magunk megéljük-legtöbbször “csupán” hírek szintjén. Mindenféle szitokszóval dobálozunk csak azért, mert sokan az iszlám vallást gyakorolják vagy mert egyszerűen “arabok”. Mert már úgy látszik, nem elég csak az iszlámot szidni. A gyűlölködő, fellengzős, kirekesztő megnyilvánulásokhoz már elég csak az “arabokra” mutogatni. Jelen bejegyzést is egy hasonló Facebook-os eset hívta életre. Egy ismerősöm kijelentette, hogy ő márpedig törölni fog minden arabot a barátai közül, mert Manchester után nem tudja jó szívvel megtűrni őket ebben a virtuális, ismerősi körben. Természetesen nem tudtam megállni, hogy ne fűzzek valamit ehhez a rendkívül kategórikus, logikátlan kijelentéshez, mert félig én is arab vagyok. Nem vagyok muszlim vallású, de milyen világ az, ahol bárki előtt szégyelnem kellene, ha az lennék? Az ilyen megnyilvánulások nem csak engem, de édesapámat és az ő teljes családját is sértik, nem beszélve gyerekkori barátaimról és kedves idegenekről, mint például Omar, aki ma mosolyogva kiszolgált a kávézóban, ahol éppen ülök és írom e sorokat. Én mindig is az internet, a közösségi oldalak, a nyíltság éljenzője voltam és úgy gondolom, mindig is az leszek, azonban a tájékozatlanság, ami a töménytelen mennyiségű információs platform elérhetősége ellenére jellemző a hírek alatti kommentárokra…az valami félelmetes. A tájékozatlanság kategorikussá tesz, a kategorikusság szélsőségessé és ezáltal kirekesztővé. Az, hogy a kirekesztés milyen mértékben és stílusban nyilvánul meg, egyéntől függ. Találkoztam már olyan kedves embertársammal, akivel teljesen nyugodtan, üzenetváltás során, barátságos hangnemben tudtuk szögesen ellentétes elgondolásainkat ütköztetni. Mosolyogva váltunk el. Ez most nem sikerült. Eltemettek az internet legmélyebb bugyraiba, a tiltólistások közé. Áu.

Mindig is büszke voltam arra, hogy gyermeki csipkelődésnél szinte soha nem ért nagyobb sérelem származásom miatt. Ebben a rendkívül feszült közhangulatban érthető módon számítani lehet arra, hogy ez változik, de egészen más érzelmeket vált ki belőlem a tény, hogy a saját bőrömön tapasztalhatom: milyen, amikor az ember hirtelen a süllyesztőbe kerül származása miatt-mint, amikor 9/11 után, kisgyerekként furán néztek rám pár napig. A mai élmény fényében egyáltalán nem nehéz elképzelnem, hogy apámat leköpték az utcán, utána kiabáltak, hogy nem fogadták jó szívvel. Szinte látom a szemem előtt és borzasztóan fáj. Ez a jövő?

Ezt a bejegyzést nem azért írom, hogy sajnáltassam magam vagy bárki mást. Nem. Ebben a helyzetben a manchasteri merénylet áldozataiért és hozzátartozóiért kell leginkább imádkoznunk. Csak kérlek, ne gyűlöljetek! A gyűlölet nem hoz vissza senkit, nem old meg semmit, mert nem konstruktív és nem a szeretet nyelve. Lehetsz dühös, én is az vagyok, de ha már ítélkezel, tedd szeretettel és rájössz, hogy rossz helyen keresed a bűnbakot.

Amikor elkezdesz általánosítani, képzeld el, hogy ott ülök melletted félig arabként. Jusson eszedbe, hogy millió olyan ember van, mint én. Ha engem nem ítélnél el, őket sincs okod bántani.

#PRAYFORMANCHESTER

#UNITY

#TRYLOVE

#STOPHATE