Variációk Egy Szelet Kenyérre

Sziasztok Drágák!

Hamar eltelt ez a hónap (is). Csak kapkodom a fejem. Annyira tele vagyok ötletekkel a videóimmal kapcsolatosan, hogy szinte megbénulok, amikor tényleg neki kellene állni tenni a dolgom. Ilyenkor áldom az eszem, hogy beszereztem még évkezdés előtt a kis naptáramat és midnent szépen nyomon tudok követni, listázni, pipálni. Nagyon sokan lettetek hirtelen a Youtube csatornámon. Hihetetlen belegondolni, hogy ennyien kiváncsiak vagytok rám, az ötleteimre, a véleményemre. Szeretem ezt az egészet és rettentő szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen értelmes, kedves, nyitott és hálás közönségre találtam bennetek. Több, mint kétezer feliratkozó…leírni is bámulatos. Köszönöm! 🙂

Ebben a bejegyzésben megmutatom neketk a jelenlegi 5 kedvenc toast kenyér receptemet. Az erről készített youtube videómban is elmondtam, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért sokszor ehetünk házi, teljeskiőrlésű kenyeret, ugyanis Ádám édesanyja mindig gondol ránk és készít nekünk. Elmondása szerint nagyon egyszerű recept alapján dolgozik és a munka oroszlán részét elvégzi helyette a kenyér készítő gép, de tudom, milyen sok kísérletezéssel járt, míg sikerült a tökéletes, kívül roppanós, belül puha, tartósítószertől és minden más rondaságtól mentes finomságot “kifejleszteni”. Ezt az ötféle feltétet azért szeretem, mert hihetetlenül feldobnak egy amúgy elég unalmas “valamit” és őszintén szólva nagyon élvezem feszegetni a határokat, hogy vajon mit tűr még meg magán egy szelet kenyér… Rá kell jönnöm, hogy szinte mindent. Persze itt most nem tücsköt, bogarat kell magunk elé képzelni, de a sonka, sajt, vaj kombináción túl is van élet. Keverhejük az édeset a sóssal, a krémeset a roppanóssal, a kenyerünk ugyanolyan bomba biztos, isteni finom alapot fog alkotni. Mutatom hát a jelenlegi befutókat:

#1 Háromszög sajtos, salátás

Sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán érdemes-e megemlíteni ezt a szerény és szinte már fantáziátlan kombót, de meg kell mondjam, nagyon becses részét képezte az elmúlt hetek reggeli menüjének, szóval igen is itt a helye. Nem kell hozzá más, mint 1 db háromszög sajt (lehet ízesített, zsíros vagy zsírszegény) és egy jó nagy marék salát. Kenyér megken, saláta ráhalmoz és tádámm.

#2 Fügelekváros, sajtos

A fügelekvár nagyon kedves számomra, mert az egyik legjobb barátnőm ismertetett össze vele még az egyetem első heteiben, amikor éppen kezdtem belejönni a pesti létbe. Napokig fügelekváros piritóst ettem úgy, hogy a kenyeret először megkentem vajjal. Nem tudom miért, gyerek koromban ehhez szoktam hozzá. A lekvároskenyér nem volt teljes vaj nélkül. Szóval Írisz barátnőm a nagy szemeivel rácsodálkozott a takaros fügelekváros üvegre abban a bizonyos boltocskában és annyira meggyőzően áradozott róla, hogy nyomban megkóstoltam és szerelmes is lettem ebbe az édes, magvas, darabos finomságba. Aztán egyik alkalommal nem tudtam eldönteni, hogy sósat ennék-e vagy inkább édeset, s erre az eldöntetlen kérdésre született meg válaszul a lekváros-sajtos páros. Imádom. (Köszi Írisz, hogy megismertettél a lekvárral! El sem tudom képzelni, hogy nélküle éljek le egy életet, na meg nélküled! 🙂 )

Hozávalók: 10 g vaj, 1 ek fügelekvár, 1 kisebb szelet sajt

#3 Kapribogyós, tonhalas

Nagyon szeretem a tonhalat. A kapribogyót is. Van még kérdés? 😀 Szóval egy alkalommal, amikor (megint) nem tudtam eldönteni, mit egyek, s túl éhes voltam ahhoz, hogy kivárjam, amíg kifől egy adag tészta, hogy onhalas szószt készíthessek hozzá, eldöntöttem, hogy a tonhalas tésztaszósz butított, hideg verzióját piritós feltétként fogom elkészíteni. Így 10 perc alatt hasonló ízvilágot érezhettem a számban és jól is laktam.

Hozzávalók: fél doboz tonhal (sós lében), 1 tk. citromlé, 1 ek. kapribogyó, 1 tk. extra szűz olívaolaj

#4 Banános, baconos, mogyoróvajas

A bacon nem csak tojáshoz vagy más sós ételekhez fogyasztható, hanem kitűnő (igaz kicsit bizarr) édes ételek mellé is, mint például a banán. Az USA-ban ez az összeállítás elég gyakori és milyen igazuk van, hogy keverik a szezont a fazonnal, hisz a végeredmény általában valami totál rendhagyó, de nagyon izgi dolog lesz. Az 5 feltét közül nálam most ez a befutó.

Hozzávalók: 1 ek.mogyoróvaj, 1/2 banán, 2 csík bacon felkockázva, lepirítva (opcionálisan lehet még csepegtetni rá mézet vagy juharszirupot, ha a banán nem elég édes)

#5 Mogyoróvajas, málnás

Hasonló a helyzet ezzel is, mint az előzővel. Friss gyümölcs kenyéren? Elsőre elég szokatlannak tűnik, de nem csak szép, hanem isteni is és nagyon jól csökkenti az emberre rátörő édesség éhséget.

Hozzávalók: kb. 40 g friss málna, 2 tk. méz, 1 ek. mogyoróvaj

Remélem kipróbáljátok ezeket a finomságokat ti is! Hamarosan újra jelentkezem!

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s