Egyszer fent, egyszer lent

Sziasztok Kedves Olvasók,

Rég volt már ilyen naplószerű, mesélős bejegyzés. A mai napom azonban annyira csapnivaló volt, hogy bizony külön blog posztot érdemel.

Minden az ébredéssel kezdődött. Tegnap iszonyatosan kimerítő napom volt, egy kreatív projekten dolgoztunk reggeltől estig, ami életem egyik legszuperebb kreációjának ígérkezik, ezért elmondhatatlanul boldog és energikus voltam egész nap, de a pörgés rettentően leszívott és ma reggel konkrétan úgy ébredtem, mint aki durván másnapos. Emlékszem, hogy Ádám megkért valamikor hajnalban, hogy én vigyem le reggel a kutyát sétálni, mert ma úgysem sietek irodázni, ezért ráérek kicsit később is kelni. Ebben megnyugodva vissza aludtam és meg voltam róla győződve, hogy Á meleg mellkasa nehezedik a hátamnak. Majd hallottam egy hatalmas puffanást (ami igazából csak egy csukódó ajtó volt…) és mint akit éppen ágyúból lőttek ki, rohanva kirontottam a hálóból, hiszen totálisan abban a hitben voltam, hogy elaludtam, a kutya pedig felborította a kanapét, annyira kell pisilnie. Amúgy ez a véreb egy mini tacskó, szóval az álombeli félelmeim eléggé irreálisak ebünk fizikai korlátait figyelembe véve. Na már most a kutya békésen aludt, Ádám éppen a fürdőszobában pepecselt és a nagy elalvás 6:30-as ébredést eredményezett fél szívrohammal megspékelve. Tehát minden a legnagyobb rendben volt azon kívül, hogy a pulzusom kb. 200 környékén mozgott, szédültem és elkezdett tompán fájni a fejem, ami még most is tart.

Elmentünk sétálni egyet Szuffléval, fini, hűvös volt a levegő, kicsit lenyugtatott. Éppen azon kezdtem gondolkodni, mi mindent fogok véghez vinni a nap folyamán, majd arra lettem figyelmes, hogy az éppen felfelé törekvő bal hátsó bölcsességfogam úgy döntött, fájni kezd ezzel olyan érzést adva az arcom bal oldalának, mintha egy kocsmai verekedésből visszamaradt dagadvány lenne ott. Néha rákezdi a fájást a kis szemét és olyankor nem tudok rendesen rágni, egész nap sajog, a fájdalomcsillapító sem segít rajta igazán, s tekintve már amúgy is kába alapállapotomat, semmi kedvem nem volt megküldeni a testemet valami lórúgással, amitől aztán még annyira sem tudok koncentrálni, mint így kómásan.

Sétából vissza érve úgy döntöttem, elkezedem szétválogatni az esküvői képeinket, s végre elküldöm a különböző albumokat a megfelelő helyre. Mivel az én cuki kis gépemnek nincs DVD olvasója, Ádám gépét használtam, azonban a töltője Á táskájában maradt, amit ő szépen elvitt magával munkába. Így másfél óra gondos képválogatás, meghatott hüppögés és heves családi üzenetváltások után szépen végig néztem, amint a We Transfer feltöltés 70% készültségnél szépen abba marad, a gép lemerül, a DVD bent ragad. Szégyenkezve közöltem felspannolt családommal, hogy “bocsi, további 12 órát kell várnotok a fotókra”. Ezt persze sokkal cifrábban fogalmaztam meg és annyira ideges lettem, hogy nem is volt türelmem leírni, inkább videón üzentem…

11 előtt kicsivel aztán össze szedtem magam és elkocsikáztam a nyelvórámra. “Szerencsére” az egyik legnehezebb és legidegesítőbb nyelvtani anyagrész volt ma terítéken. Az fárasztó italianizmusok közepette azonban engem csak is egy dolog nem hagyott nyugodni: nehéz a hajam. Felcsomóztam a fejem tetejére (ez az a frizura, ami 3 másodperc alatt kész van és ordít róla, hogy nem volt kedvem sem időm végig csinálni a szépítkezős rutinomat), de a méretes gubó elkezdte húzni a hátamat és a nyakamat. Ezen jól felhúztam magam óra közben, de konstruktív megoldásként csak fél óra idegeskedés után jutott eszembe, hogy igazából ki is bonthatnám és akkor nem fájna ennyire…

További agyrohasztó italianizmusos bullshit közepette belém nyilalt, hogy nem szedtem fel a földről az új bokacsizmámat. Majd ezen gondolatszálon tovább haladva el is temettem a még boltszagú fekete csizmapárt, hiszen ha Szufflé egyedül van a lakásban cipők társaságában, ott biztosan károsodás történik. A maratoni kétórás olasz leckéről zombiként haza érve némán konstatáltam, hogy félelmem beigazolódott. Mehetek megint a Deichmann-ba… Konkrétan annyira szomorú lettem drámai felfedezésemtől, hogy a nappali szőnyegén kutyával az ölemben sírtam a semmin (hiszen ez csak egy cipő), de igazából így egy cuccal ki is jött a bennem lapuló feszültség nagy része. img_6742img_6823

Ezen a ponton már kicsit kezdtem jobban érezni magam, habár az újabb 15 000 forintos kár nem igazán hiányzott az életembe. Úgy döntöttem, ebédelek egyet. Amikor ennyi nyűgöm van, általában az étvágyam is felborul és elkezdtek mindenféle hasztalan hülyeséget megkívánni. 10 percen keresztül álltam a konyhában döntésképtelenségtől átitatott, üres szempárral azt latolgatva, hogy mi a nyavalyát egyek. Rántottát? Kolbásszal? Baconnel? Vagy egyek inkább moyoróvajas, csokis zabkását banánnal? Vagy inkább krémsajtos piritóst lekvárral? Végül is sikerült a rántotta, bacon, krémsajt, fügelekvár, csokoládé, alma kombináció mellett döntenem. A csokoládé azonban 3/4 táblával megsemmisült. Szerencsére az új életmódomnak köszönhetően nincs bűntudatom miatta, mert belefér, inkább az idegesített fel tovább, hogy a szar kedvem etette meg velem ezt a rengeteg édességet. Mindegy, igazából finom volt. Ja, és valami számomra érthetetlen oknál fogva elment az áram a lakásban, így teljes csendben, magam elé bámulva, csámcsogásom társaságában kellett elfogyasztanom az ebédemet.

img_6822

Szufflé egész délután vígasztalt, hozzám bújt, próbált sűrű elnézéseket kérni gülü szemeivel, amiért újabb bevásárlókörútra kell mennem miatta.img_6818

A fejfájásom sajnos tovább rosszabbodott, de megpróbáltam lefojtani 15 perc pihivel, hiszen lassan indulnom kellett újabb kalandomra. Holnap  egy nagyon izgalmas rendezvényen fát fogunk ültetni ovisokkal. A fa beszerzése azonban elég érdekesre sikerült. Miután nagy nehezen oda találtam a kijelölt kertészetbe, megpróbáltam legyűrni antiszociális hangulatomat. Még mosolyogtam is, úgy köszöntem a boltban tartózkodóknak. Mivel ez számomra ma legalább akkora erőfeszítéssel járt, mint jelen fittségemben megcsinálni 30 fekvőtámaszt nagyon szíven ütött, mikor senki nem mosolygott vissza. Az eladó hölgy megkérdzte miben segíthet, én pedig ostoba módon csak annyit mondtam: “fát szeretnék vásárolni”. Mivel meglehetősen irritáltan nézett rám, megpróbáltam körül írni, milyenre is gondoltam, de éreztem, hogy elnézést kell kérnem, amiért nem értek a fákhoz, más különben átbökte volna a szemgolyómat szúrós tekintetével. Egy készségesebb úr aztán ki kísért és mutatott egy méretes, azonban annál formásabb hársfát, ami aztán haza is jött velem. A 10 perces interakció összességében kicsit javított a hangulatomon, mert a hársfás-úr nagyon kedves volt velem és még az autóba is segített benyomorgatni a növényt.

Út közben mindig zenét hallgatok és a nap folyamán először tudtam lazítani kicsit, átadva magam a Spotify véletlenszerű dalválasztásának, ami meglepő módon nagyon paszolt a hangulatomhoz.

Haza érve aztán Szufflét ismét cipők között találtam, mert nem bírja elviselni, ha nincs körülötte mindkettőnk illata. Ádámé és az enyém is kell neki, legalábbis csak ezzel tudom magyarázni, hogy mindkettőnk cipőjét oda hordja  a kis helyére. Megdédelgettem, lementünk megint járni egyet este. A csípős hideghez egy kis köd is társult, amit imádok, úgyhogy a séta terápiás jellegű volt. Ádám is hamarosan haza ért. Hozott nekem vacsorát. Jól megölelgettem, elmeséltem neki, mennyire szánalmas volt ez a nap, és milyen jó, hogy haza jött, mert most már minden szuper. Aztán el is ment próbálni a zenekarával… 😀 De már jobban érzem magam és nagyon izgatott vagyok a holnap miatt, mert imádok aprócska gyerkőcök között lenni.

Az egész kisregénnyel csak azt szeretném mondani, hogy ezek a látszólag felejthető napok is kellenek néha. Így leírva mindezt már tudom, hogy azért kellett, hogy most hangosan röhögjek a sok szerencsétlenségen, amit ma átéltem, és hogy az olyan szuper napok, mint a tegnapi még inkább kiemelkedjene a sorból. 🙂 Nem kell kűzdeni a “rossz” napok ellen, csak engedni kell, hogy megtörténjen, aminek meg kell.

Puszik és ölelés,

fatimapanka

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s