Helyzetjelentés: ezért maradt ki a Blogolós Szerda

Sziasztok Kedves Olvasók!

Úgy érzem, tartozom egy bocsánat kéréssel, mivel kimaradt a szerdai bejegyzés. Az a helyzet, hogy jelenleg talán életem eddigi legmozgalmasabb időszakát élem, ami jó, mert a feladatok lekötik az embert, az ide-oda mászkálás, tevékenykedés azt jelenti, élünk, azonban a rengeteg történés közepette nem voltam olyan állapotban, hogy leüljek és a blog profiljába tartozó bármely témáról hosszas fejtegetésbe kezdjek. Tele van a fejem olyan gondolatokkal, melyek-akár csak egy fülbemászó dal refrénje-kérlelhetetlenül motoszkálnak, s nincs más választásom, mint hogy megvárjam, míg szépen lecsengenek. Szóval olyan dolgokkal foglalkozom, melyek teljes figyelmet követelnek, azonban annyira rosszul éreztem magam bejegyzés nélkül, hogy úgy döntöttem mégis írok, még akkor is ha nem divatról, életmódról vagy receptről van szó. Egyébként is úgy gondolok erre a blogra, mint egy személyes naplóra, ahol bármikor megoszthatom, mi történik éppen, s talán örömet okoz majd az 50 éves önmagamnak vissza tekinteni életem legfontosabb eseményeire, s remélem, mindig segít majd emlékezni arra, ki vagyok, és hogy mi a küldetésem ezen a Földön. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a hely a testemen kívüli agyam. 🙂

A leglényegesebb dolog, ami éppen történik velem az az, hogy költözöm. Ahogy már korábbi posztokban említettem, Budapesten tanulok, de Sárvárra jártam haza egészen ideáig, itt éltem az életem nagy részét, ide jártam általános suliba, gimibe, s a legfontosabb talán, hogy itt él Anya. Aztán nem régiben Ádám és én eldöntöttük, hogy szeretnénk kialakítani a saját kis fészkünket, s mivel egyikünk sem rajong a túlságosan pici városi létért, Szombathely mellett döntöttünk, ami mégis közel van a családunkhoz, barátainkhoz, azonban elég nagy ahhoz, hogy az ember szocializálódjon. Én személy szerint szeretek olyan helyen élni, ahol nem ismerek minden második embert-Budapestben például ezt is szeretem, azonban Szombathely sokkal idillibb a sok zölddel, tiszta levegővel (Budapesthez képest) és persze a rengeteg baráttal. Mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, mivel már kisgyerekként is szerettem volna ide költözni, s ez majdnem meg is történt, csak aztán Apa meghalt, s hát…nem jött össze. A másik dolog, hogy elég civilizáció-kedvelő (számos ember szerint elkényeztett) lányka vagyok, mivel vannak olyan igényeim a lakóhelyemmel kapcsolatban, mint például hog legyen egy modern kávézó, ahova beülhetek beszélgetni, írni, olvasni, legyen egy mozi ahova elmehetek egy esti programra a párommal, és legyen legalább egy H&M, ahol be lehet szerezni az egyszerű, de nagyszerű ruhadarabokat (hashtag lányproblémák) 😀 . Szombathely mind rendelkezik az itt felsorolt adottságokkal, de persze egyik sem ér annyit, mint a legimádottabb emberek közelében lenni, s a lehető legtöbb időt együtt tölteni velük. Jó lesz magam mögött hagyni a nagyváros piszkát, szagát és fellélegezni a fák között, sőt alig várom, hogy menet közben zenéthallgatva halljam is, ami szól. 😀 Az új kuckónkat valószínűleg már jövő héten teljesen birtokba vehetjük és alig várom. Nem is hiszem el, hogy tényleg megtörténik végre. 🙂

Ez a változás azonban azt is jelenti, hogy máshova érkezem majd haza, ha haza jövök Pestről. Merthogy még javában folyik a félév, egészen Június végéig folytatódik az állandó ingázás. Talán egy kicsit félek is beismerni magamnak, de a puszta gondolat, hogy külön otthonunk lesz iszonyatosan fura, de természetes is egyszere. Eddig is együtt éltünk Ádámmal, Budapesten is és Sárváron is, de a régi, irdatlan lilára festett, nagyon lányos szobámba jöttünk haza, s tudom, hogy ezután is bármikor vissza jöhetek majd, de mégis akárhova nézek, akár hányszor nyugovóra hajtom a fejem, csak arra tudok gondolni, hogy ez az utolsó napok, esték egyike. A kedvenc plédem láttán is képes vagyok elsírni magam. Nem értem, miért érzem olyan véglegesnek a távozást, amikor nem is végleges igazán, sőt alig vártam, hogy új helyre költözzünk, mivel meg vagyok róla győződve, hogy a lakásban történt drámák nincsenek túl jó hatással a légkörre. Másrészről, úgy érzem, kész vagyok megtenni ezt a lépést, s ez a dolgok menete, de rendre az Anyával töltött évek jutnak eszembe és akár hogyan is próbálom elüldözni a szomorúságot, néha fáradt vagyok eleget tenni a bennem élő sokat követelő, független, leváló nő elvárásainak és legszívesebben anyám szoknyájába kapaszkodva sírnék. De nem teszem. Egyszerűen csak megpróbálom elfogadni, hogy valami, ami nagyon jó, tud nagyon fájdalmas is lenni és igyekszem nem valaminek a végeként gondolni rá, hanem inkább változásként felfogni azt. Csak egyszerűen itt a frissen festett falak között ülve nehéz elképzelni, hogy nem sokára tényleg ez lesz az otthon.

Úgy tűnik a költözés, diplomázás és az esküvőszervezés nem bizonyult elég nagy kihívásnak (kéretik ironikus hangnemben olvasni), úgy döntöttünk, családunk tagjává fogadunk egy kiskutyát is. Eredeti terveink szerint, erre csak később került volna sor, azonban facebook-on szembe találkoztam újszülött tacsi apróságokkal és úgy gondoltuk, személyesen is meglátogatjuk őket. Tudjátok, “csak úgy…semmi végleges, csak nézzük meg…” :D. Nyilván fülig beleszerettünk egy kan csöppségbe. Ő volt az, aki a 6 apróság közül oda jött hozzám legelső alkalommal és a kis tappancsát rátette a kezemre. Majdnem elolvadtam. 🙂 Ő hát Szufflé Úr, akinek ironikus módon apukáját Csokinak hívják (a név előbb meg volt, mint a kutyus) így hát ez egy igazán aranyos véletlen. Szufflé hétfőn lesz 8 hetes, ezért is próbáljuk minél jobban megsürgetni a költözést, hiszen jobb, ha a lehető leghamarabb az állandó otthonában, végleges vigyázóival van. Ádám és én is régóta álmodoztunk már arról, hogy egyszer lesz egy kutyánk. Sőt, már gyerekkorunkban is óriási vágyunk volt ez. Nekem például oly annyira, hogy különböző  könyörgő levelekkel és elvetemült hadműveletekkel próbáltam manipulálni drága szüleimet, hogy vegyenek nekem egy kiskutyát, csak hát annyira ellenezték a lakásban való állattartást, hogy izzadságos próbálkozásaim ellenére sem sikerült meggyőznöm őket. Így nagyra nőtt fejjel persze megértem és tiszetelem a döntésüket, de tudtuk, hogy ha Ádámmal közös háztartásunk lesz, biztosan lesz egy ebünk. 🙂

Szóval, ez volna minden, amit tudnotok kell. Egy kicsit sok minden történik, rengeteg dolog teszi izgalmassá az életemet. Megnyugtat, hogy bármikor írhatok ide, hogy kiöntsem a lelkemet. Már most sokkal jobban érzem magam. Köszönöm, hogy vagytok és ígérem, jövő héttől visszaáll a normál blogolós menetrend.

Jövő héten találkozunk!

Ölellek Titeket,

fatimapanka

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s