22 és férjhez megy

Sziasztok Kedves Olvasók!

Hogy vagytok ezen a szeles, hűvös tavaszi estén? Az én napom elég jól indult, ugyanis barátosnőmmel futócipőt húztunk és elementünk egy tavaszköszöntő futásra a Margit Szigetre. Csodás napsütésben róttuk a métereket és feltöltődtünk energiával. 🙂

Már nagyon régóta fontolgatom, hogy írjak-e a ma terítéken lévő témáról vagy sem, mert rendkívül érzékeny és személyes dologról van szó, amiről meglehetősen erős véleményem, álláspontom van. Aztán-mivel szeretnék egy esküvői bejegyzés sorozatot készíteni-úgy gondoltam szükséges, hogy ne csak a külsőségeket mutassam meg, hanem megismerjétek, mi is rejtőzik az esemény mögött a kis lelkem szintjén.

Először is, ha esetleg nem vagytok az információ birtokában: 22 éves vagyok és idén szeptemberben lesz az esküvőm. Szinte hallom, ahogy páran elhűlve kérdezik “nem korai ez egy kicsit?”. Van egy csodás barátom-elnézést, vőlegényem-akit imádok. 2010 februárjában találkoztunk, mert egy zenekarban alkalmunk nyílt együtt játszani. Én énekeltem, ő pedig billentyűs és sokmindenes volt. Talán nem túlzok ha azt írom, hogy szerelem volt első látásra, első érintésre. Már akkor tudtam, hogy valami dolgunk van egymással, amikor kezet ráztunk. Iszonyatosan szerencsés vagyok, hogy mellette megbecsültnek és elégedettnek érezhetem magam. Megtaláltam azt a csodás helyet, amit mindenki kétségbeesetten keres s ahova megérkezve értelmet nyer a mindenség. Csöpögök, de így van. 🙂 Legalábbis szerintem. Gyakorlatilag minden, amire valaha vágytam egy kapcsolattól az enyém, mert ez a csodás ember mindezt megadja nekem és nem tudom, lehet-e ennél nagyobb hálát érezni annál, mint amit most ezeket a sorokat írva érzek. Gondolom nekem is sikerül megadni minden lehetséges jót, ami nem kényszeríti őt arra, hogy elhagyja a kis buborékunkat. A kölcsönös bizalom, tisztelet és felelősségvállalás mind olyan tényezők, melyek a buborékot védőhálóként vonják be és erős alapként segítenek átlendíteni az esetleges hétköznapi nehézségeken. Mert nincs kapcsolat nehézségek nélkül, viták nélkül. A miénk sem ilyen, de ettől még tökéletes. Azért, mert függetlenül a véleménykülönbségeinktől, rossz hangulatunktól, nyűgösségünktől, s az ezekből származó kényelmetlenségektől, sosem kérdőjelezzük meg egymás nélkülözhetetlenségét. Ha minden egyes kialakult vita alkalmával elbizonytalanodnánk az érzéseink erősségében, azt jelentené, nem vagyunk jó helyen. Ha együgyű, banális apróságok képesek felrúgni az egyensúlyt a kapcsolatban, az nem elég erős vagy legalábbis túl sok a kérdés, a feltétel a résztvevőkben.

Hogy őszinte legyek, nem is igazán vagyok biztos abban, hogy ” jó helyen lenni” egyáltalán elsődleges szempont mások számára. Tudom, hogy sokakban él az elképzelés, hogy 22 évesen férjhez menni felelőtlen döntés. Olyan érvekkel, kérdésekkel kísérik állításukat, mint “Még nem is éltél. Szinte még gyerek vagy. Hány barátod volt előtte? Biztosan helyesen döntesz?” a kétkedések sora soha véget nem ér. Na de álljunk meg egy pillanatra: miért kellene kötelességemnek éreznem egyáltalán, hogy válaszoljak olyan kérdésekre, amelyeket csak a társadalom tart szükségesnek feltenni? Csak azért, mert az vált normálissá, hogy az emberek a huszas éveik végén vagy harmincas éveikben kötnek javarészt házasságot, nem egyenlő azzal, hogy mindenki más, lásd én is, hibát követ el. Vállalhatatlanul igazságtalannak tartom, hogy szinte szégyellnem kell magam azért, mert olyan döntést hozok, amely a modern, nyugati társadalmak elmúlt 40 éve során kialakult normarendszerétől kicsit eltér. Szerelmes vagyok. Szeretnénk a kapcsolatunkban tovább lépni, azt tovább erősíteni. Úgy gondoljuk, hogy a házasság intézménye azért gyönyörű, mert tükrözi a két ember között létrejött kötelék szilárdságát, azonban ezzel együtt állandó változását, de főleg fejlődését, mely köteléket tisztelni és ápolni kell. Egyszerűen nem tud érdekelni, hogy a házasságok több, mint 50%-a válással végződik. Miért kellene még a házasság előtt a válás gondolatával foglalkoznom? Ennyi erővel teljes butaság háziállatot tartani, mondván, “úgyis elpusztul egyszer”. Komolyan ezt jelenti felelősségteljesnek lenni? A felnőtté, éretté válás egyetlen módja a társadalom szemében magunk állandó megkérdőjelezése? Én ebből nem kérek. Nem szeretnék egy állandóan agonizáló, elégedetlen emberré válni.

Tudom, hogy a házasság, mint intézmény már önmagában rendkívül megosztó téma. Az emberek között vannak olyanok, akik úgy érzik, valóban különleges, jelentőségteljes gesztus, vannak olyanok, akik kizárólag papírmunkaként tekintenek rá, s vannak azok, akik teljességgel semlegesek, közömbösek vele kapcsolatban. Azt gondolom már sikerült elárulnom magamról, hogy nagyon is az első csoportot erősítem. Ahogy már feljebb is említettem, a házasság jó esetben egy magasabb szintre emeli a kapcsolatot. Legalábbis a pár által meghozott döntésen keresztül. Azzal, hogy szeretnék megtenni ezt a gesztust. Számomra ez nem csak egy gazdasági egységgé válás-ami nem mellesleg rengeteg kihívás, kompromisszum és áldozat meghozatalára ösztönzi a kapcsolat tagjait s segít szupercsapattá kovácsolódni a gyakorlati életben is-hanem az esemény ceremoniális, szimbolikus jellege tanuskodik a kötelék spirituális jelentősége mellett. Számomra fontos nyíltan állást foglalni életem értelme mellett, elismerni, hogy egymáshoz tartozunk, hogy mi alkotjuk jövőbeli családunk sziklaszilárd alapját és, hogy kizárólag egymást választjuk. Ez a kizárólagosság azt jelenti, hogy életed végéig lesz melletted egy lény, akit szeretnél lenyűgözni a gondolataiddal, szépségeddel, gondoskodásoddal, empátiáddal, figyelmeddel és feltétel nélküli szereteteddel. Olyan férfit, vagy nőt találni aki így gondolkodik nagyon nehéz. Ha már így belecsaptam a lecsóba, nem óvatoskodom és leírom, hogy szerintem az emberek többsége túl sok materiális feltételt szab “a nagy Ő” számára, s ezáltal a fókusz eltolódik olyan dolgokra, melyek esetlegesek, s mindenképpen másodlagosak. Gondolok itt az anyagiakra, a karrierre, a megfelelő anyagi háttér megteremtésére még a családalapítás előtt. De hát nem lenne könnyebb, mindezt érzelmi egységben, teljes odaadásban tenni, megteremteni? Nem lenne nagyobb az ember biztonságérzete úgy, hogy a lelke már otthonra talált? Természetesen fontos, hogy legyen pénz, hogy ne kelljen nélkülözni, hogy legyen az embernek normális életszínvonala, komfortja, ez mind normális igény és ezt én sem gondolom másként, de ezek soha nem tudnak akkora jelentőséggel bírni, mint az, ha az ember MAGABIZTOS AZ ÉRZÉSEIBEN. 

Szerencsére van pár szeretnivaló barátnőm, akik bearanyozzák az életem, de sajnos nem egyszer voltam részese párkapcsolati küzdelmeiknek. Néha a kudarc pusztán annak köszönhető, hogy “nem úgy jöttek össze a dolgok”. Egy idő után úgy tűnik, senki nem elég jó. Ekkor felmerül bennem a kérdés: vajon tudsz-e elég önzetlen lenni, félre tudod-e tenni a kételyeidet, le tudod-e bontani a kétségekből épült falakat, s hagyni, hogy a másik ember levegyen a lábadról igaz valójával vagy fontosabb kapaszkodni abba a totál valószerűtlen listába, amit a csalódások után “tanulság” néven összeállítottál s pontokba szedett feltételek alapján keresni az igazit (aki ebben a formában nem létezik). Ez nemtől független meglátás, de láttam ezeket a lányokat szenvedni, átvergődni kibírhatatlannak tűnő csalódásokon, szakításokon, viszont ha fáj, az azt jelenti, hogy legalább igazi volt. Az anyagi szerelem hosszútávon nem működik, még akkor sem ha az ember el szeretné kerülni, hogy újra kicsússzon a lába alól a talaj. Az érzelmi elköteleződéstől való félelem megakadályozza a mély párkapcsolatok kialakulását, s ha nem vagyunk képesek a felszín alá merülni, az egész kezdeményezés az első pillanattól fogva kudarcra van ítélve.

Nem szeretném ennél hosszabban taglalni a problémát, s a leírtakkal az ég világon senkit sem szándékozom megbántani, mert igyekszem tiszteletben tartani, hogy eltérően gondolkodunk az élet dolgairól. Egyszerűen csak szeretném ha tudnák a kételkedők, hogy nem éretlenségből megyek férjhez, hanem azért, mert ezt KÖZÖSEN ELDÖNTÖTTÜK, és szeretnénk együtt, egymás segítségével, az egymástól való folyamatos tanulással saját magunk lehető legjobb változataivá válni rövidke földi életünkben.  🙂

Legyen csodás estétek!

Jövő szerdán újra jelentkezem.

Ölellek Titeket,

fatimapanka

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s