Elég vagy.

Boldogságos Szerdát Nektek Kedves Olvasók!

Remélem, mint mindig, most is csodásan telik a hét. Az egyém eddig nagyon húzós volt. Túl vagyok két iskolai prezentáción, illetve éppen az utolsó simításokat végzem a szakdolimon, hogy végezhessek még ebben a szemeszterben. Rendkívül stresszes volt az elmúlt pár nap, sok szorongással és tele olyan gondolatokkal, melyek nehézzé tették, hogy az előttem tornyosuló feladatokra koncentráljak. Iszonyatosan idegesítő, amikor a legnagyobb hajrá közepén az ember még mindennek tetejébe megkérdőjelezi a saját rátermettségét, teljesítőképességét, s ezek a gondolatok aztán megbénítják. A félelem bénít, s ez a tulajdonság egyáltalán nem válik hasznunkra. Egy fránya, energiazabáló, negatív érzelem, ami az időpocsékolás egyik legerőteljesebb ösztönzője. Már nem is számolom a perceket, sőt órákat, amit azzal töltöttem, hogy kétségbe vontam saját magam, a tehetségem, a képességeim, miközben nem lett volna más dolgom, mint egyszerűen nekilátni a feladatoknak és, csinálni, csinálni, csinálni.

Szóval, ebben a félelem-buborékban elkezdtem másképpen tekinteni magamra. Egy kicsit érdemes kimászni a buborékból, s kívülről, objektíven értékelni az adott élethelyzetet. Ha mentesülni tudunk saját, elfogult meglátásainktól, a megoldás sokkal hamarabb előkerül a horizonton. Rá is jöttem hamar, hogy az állandó aggodalom teljesen felesleges, sőt buta, és logikus érvekkel egyáltalán nem alátámasztható. De most komolyan. Álljunk itt meg egy pillanatra és gondoljunk arra, hogy amikor elkezdjük összevetni magunkat valaki mással, akkor hirtelen mennyire elkezdünk félni, vagy valami nyugtalansággal keveredett elégedetlenséget érezni. Ahelyett, hogy önnön magunknak állítanánk feljebb a lécet, megrekedünk egy állapotban, amiben mindenki más fontosabb, mindenki más szebb, jobb, tökéletesebb. Nem csoda, hogy úgy érezzük, le vagyunk maradva, s soha nem leszünk képesek elérni az áhított állapotot. Néha én is ezt érzem, amikor szuper-okos csoporttársaim minden feltett kérdést százszavas körmondatokban válaszolnak meg az egyetemen. Ettől aztán úgy érzem magam, mintha semmi keresnivalóm nem lenne közöttük és anélkül, hogy bárki a fejemhez vágott volna bármit, képes vagyok megalázva érezni magam.

Ugyanez vonatkozik a fizikai megjelenésre. Ahelyett, hogy másokat csodáltam olyan adottságokért, melyek-alapvető genetikai különbségek miatt-számomra elérhetetlenek, egész nyugodtan gondolkodhattam volna azon, hogyan hozzam ki a maximumot abból, amim van. Hogy legyek egészségesebb, fittebb, okosabb… Példaképeket állítani, akik motiválnak szuper dolog, de még szuperebb, ha saját magad példaképe tudsz lenni. Lehetséges. Azzal, hogy változtatsz bizonyos dolgokon, kihívások elé állítod magad. A kihívások megoldásával pedig be is tudod bizonyítani magadnak, hogy képes vagy egyedül túljutni a nehézségeken, s nem kell hozzá sem egy poszterről mosolygó modell vagy egy tévéből integető, sikeres politikus.

Ami ennél is ijesztőbb tud lenni az az, hogy vannak olyan szituációk, melyek elkerülhetetlenül félelemet, vívódást és kétséget keltenek. A legtöbb esetben nem is egy helyzet lehetséges fizikai kimenetelétől félünk, hanem attól az érzéstől, amit a végkifejlet generál bennünk. Fogadok, hogy elvesztettétek a fonalat. Had egyszerűsítsem le. Minden általunk elkövetett cselekedet magában hordozza egy lehetséges pozitív vagy negatív eredményt. Az eredményhez mindig érzelem társul, s ha ez az érzelem negatív, akkor később biztosan el fogunk követni mindent annak érdekében, hogy ezt a kényelmetlenséget ne kelljen újra átélnünk, vagyis kerüljük az adott élethelyzetet. Az elkerülés közömbösséget szül, s a közömbösség a legkegyetlenebb fegyver, amit magunk ellen használhatunk. Ha közömbösek vagyunk, nem nézünk szembe a tényekkel, amiket amúgy valóban nehéz beismerni. Pl.: “bakker, túl sokat eszem, ez így nem oké” vagy “el kellene olvasnom azt a könyvet, hogy tájékozottabb legyek a témában” stb. Cselekedni kell. Folyamatosan ismétlem magam ezekben a szívkiöntős posztokban, de tényleg hiszek abban, amit leírok ide.

Ha nem tudod magad elég büszkévé tenni, ha úgy érzed, nem érted el mindazt, amit szerettél volna vagy ha nem tetszik a kép, ami a tükörben vissza néz rád, ne csak addig juss el, hogy vágysz a változásra, hanem légy a változás te magad. Senki nem fogja elvégezni a piszkos munkát helyetted, s tudjátok mit? Nincs annál kielégítőbb érzés, mint egy feladat befejeztével vagy cél megvalósításával elégedetten konstatálni, hogy “megcsináltam”. Miért mondanál le erről a diadalról? Nem kell szupermodellnek, atlétának vagy zseninek lenned ahhoz, hogy változz, viszont változással bármi lehetsz. És ehez tökéletesen elegendő vagy te magad.

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn posztolok, legfeljebb reggelihez olvassátok majd ezt a kis motivációs szösszenetet. Ki nem hagynám a blogolós Szerdákat. 🙂

Legyetek boldogok és D vitaminban gazdag hetet kívánok! 😉

Ölellek titeket,

fatimapanka

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s