S P O S A A magabiztosság márkája, avagy megtaláltam a kabátom

Sziasztok Drága Olvasók!

Hogy vagytok? Remélem jól teltek az ünnepek és szuperül halad ez a rövidke hét. 🙂 Én még egy picit nyuszis hangulatban vagyok, és óriási boldogsággal tölt el, hogy már nem kell fázni, mert egész langy meleggé kezd válni az idő.

Úgy döntöttem, hogy ma mutatok Nektek pár fotót, amelyeket nem régiben Zergi Bori (Borcsaphoto) készített rólam egy portfólió fotózás alkalmával. Szuper kis csapat munkálkodott együtt azon a verőfényes szombati napon, olyan emberek, akiknek egytől egyig fontos volt, hogy minden a lehető legszebben fessen, s akik természetes szenvedéllyel igazgatták az ingem gallérját, kósza tincseimet vagy éppen a nyúl füleket. A sminkemet és hajamat Gardi Rita készítette, a ruhák tökéletes összhangjáért pedig Vanda volt felelős, aki egyben a S P O S A márka megálmodója is. Már elég régóta ismerem és pont arról beszéltünk, hogy mennyit alakult (szerintem jó irányba) az ízlésem azóta, s a jelenlegi kollekciójának minden darabját imádom. Ez a poszt egyben köszönet is Nekik az élményért és csodáért, amit nap mint nap megvalósítanak azzal, hogy alkotnak valami igazán egyedit, szépet.

Ezen a fotózáson sikerült a fejem búbjáig beleszerelmesednem egy kabátkába, amit inkább téli-tavaszi átmeneti kategóriába sorolnék. Biztosan ismerős az érzés, mikor rátalálsz egy olyan ruhadarbra, amit mintha rád öntöttek volna. Nos, én pontosan ezt éreztem a kabáttal kapcsolatban, s úgy gondolom, érdemes néha-néha egy kicsit többet kiadni valami egyedülállóért, ami nem jön szembe az utcán, ráadásul a ráfordítás támogat egy igazán különleges, igényes, magas minőségű, növekedőben lévő márkát. Az a magabiztosság és elégedettség, amit a fotózás során éreztem ebben az őrületes ruhadarabban, szinte leírhatatlan. Tényleg olyan érzés viselni, mintha nem is egy különálló öltözék lenne, hanem az énem egy kicsit materiálisabb darabkája. 🙂

A kabátkát szűkszárú, szaggatott, fekete farmerrel, egy egyszerű fehér pamutpólóval és fehér dorgóval párosítottuk. Ezek olyan alapdarabjaim, amiket biztosan látni fogtok rajtam ebben a tavaszi szezonban, mert szinte ezekben létezem. Szándékosan nem szerentnék többet írni, inkább hagyom, hogy a képek magukért beszéljenek.

Köszönöm lányok, csodásak vagytok! 🙂

_MG_3260

_MG_3306_text

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s